Muszlim emlékek nyomában

Az iszlám Magyarországon 1916-ban lett törvényesen elismert vallás. Az első világháborút megelőzően, 1908-ban, Magyarország országgyűlése annektálta Bosznia-Hercegovina egész területét. A világháború alatt a magyarok és a törökök szövetségesként harcoltak Galíciában és a Piavénél.

1916-ban a budapesti városházán Havass Rezső képviselő lelkes beszédben követelte, hogy „a főváros építsen imaházat” (mecsetet) a muszlimoknak. A javaslatot a Fővárosi Tanács 1916. április 4-én határozatilag elfogadta, és Perényi Zsigmond elnökletével Mecsetépítő Bizottság alakult. A Múzeum körutat ekkor nevezték el Mehmed körútnak.

Még ugyanebben az évben, pontosabban az esztendő első hónapjában történt, hogy az Országgyűlés, az 1916. évi XVII. törvénycikkel, törvényesen elismert vallássá nyilvánította Magyarországon is az iszlámot.

Sokan még az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után is azt hitték, hogy az iszlám egy török vallás. Ezt elősegítette, hogy a magyarországi muszlimok hivatalos vallási vezetője évtizedekig egy 1909-ben a török állam által hozzánk küldött férfi volt. Abdul Latif, az isztambuli medresszéből (mecsetiskolából) kikerült hodzsa, állítólag nem örvendett túlzott népszerűségnek az akkori muszlimok között, akik (a zsidó hitről muszlimmá lett világhírű orientalista, Germanus Gyula szerint) mindent el is követtek, hogy befolyását valahogy mérsékeljék.

A széthúzás, a személyi ellentétek, az intrikák lehetetlenné tették, hogy a 30-as években (az Európában másodikként Budapesten megrendezett iszlám konferencia határozataként) megálmodott muszlim kulturális és vallási központ létrejöhessen. Pedig ekkoriban (megintcsak Germanus szerint) állítólag már 30 ezer muszlim élt Magyarországon.

A Trianoni tragédia, a hazai muszlim közösség tragédiája is volt. Bosznia elszakadt az országtól, Durics Hilmi Husszein, a Monarchia volt „tábori lelkésze”, még megkapta a magyar állampolgárságot. 1931 augusztus 2-án a Gül Baba türbénél megalakult a Gül Babáról elnevezett Budapesti Autonóm Iszlám Egyházközség. A muszlimok Durics Hilmi Husszeint budai főmuftivá választották, aki tisztségét 1940 februárjában bekövetkezett haláláig töltötte be.

A második világháború után (1947-től) az iszlám hívei (más vallások követőihez hasonlóan) általában megkülönböztetésnek és üldöztetésnek voltak kitéve. A Rákosi-Gerő féle vezetés nem igen kedvelte a muszlimokat, igaz saját „hitükön” kívül ők más vallásokért sem lelkesedtek. 1956 után, egészen 1988-ig, alig volt számottevő hangja az iszlámnak Magyarországon.