A szakszervezetek 2004-re vonatkozóan visszatérnének a bruttó bérajánláshoz – mondta a Napi Gazdaságnak Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke. Az érdekképviseletek a minimálbér bruttó értékének jövő évi emelésére tartanak igényt, s nem fogadják el, hogy a minimálbér csak az adójogszabályok révén, nettó értéken érjen többet – erősítette meg az MSZOSZ elnöke nemrégen. Az érdekképviseletek egyelőre nem tettek számszaki ajánlást. A javasolt emelés mértékéről akkor határoznak, ha már rendelkezésre áll a kormányzat hivatalos becslése a 2004-es inflációról. Ennek és a már tavaly ősszel elfogadott jövő évi adótáblának az ismeretében fogalmazzák meg álláspontjukat, várhatóan ősszel, az Országos Érdekegyeztető Tanács megállapodásának kialakításakor.
Az elvi álláspontok között szerepel a teljesítményarányos béremelés jövő évi megvalósulása – vagyis hogy a gazdaság növekedésének arányában emelkedjenek a reálbérek –, az adókedvezmények reálértékének megőrzése, valamint a napidíjak és étkezési hozzájárulások reálértékének növekedése.
A pénzügyi tárca jövő évi tervei között nem szerepel a bruttó minimálbér emelése – mondta a lapnak Csák Csongor, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes szóvivője. Véleménye szerint emögött alapvetően versenyképességi indokok húzódnak meg. Az amúgy is drámaian romló magyar versenyképességnek újabb pofont adna a vállalkozások terheinek további emelkedése. A munkavállalók számára a jövő évi adótábla érzékelhető reálnövekedést biztosít. Kordás szerint azonban a versenyképesség alapvetően nem a bérek növekedésének mértékétől függ, fontosabb tényező a monetáris politika alakulása.
Emellett fontos tényező a jegybank és a PM huzakodása miatti bizonytalanság – amit megszenved a forint árfolyama is –, valamint az adópolitika, illetve a vállalkozások, befektetések ösztönzésének politikája és gyakorlata is. Az szja szabályainak változása miatt idén a legkisebb kereset nettó értéke 10,1 százalékkal ér többet, mint 2002-ben. Az 50 ezer forint tavalyi, illetve idei minimálbér éves szinten 600 ezer forint jövedelmet biztosít. Ennek adóterhelése a 2002-es adótörvények alapján 8 százalék volt, idén viszont 0 százalék. A minimálbér munkavállaló által fizetett járulékterhei nem változtak, így az egész évi 600 ezer forintból a korábbi 477 ezer forint helyett 525 ezer forintot vihet haza a munkavállaló.
Napi Gazdaság
A tilos jelzés ellenére sem állt meg a vasúti átjárónál a rendőrök elől menekülő autós + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!