SZENT VENCEL ÜNNEPE
Cseh herceg és keresztény vértanú, Csehország és Morvaország patrónusa, továbbá a serfőzők védőszentje. Apja a második keresztény cseh uralkodó, Vratislav volt. A 903-ban vagy 905-ben született herceg a keresztségben a Vencel nevet kapta, szentként tisztelt apai nagyanyja, Ludmilla nevelte. Anyja, Drahomira férje halála után uralkodni akart, s megölette Ludmillát. Lázongás hatására azonban átengedte a trónt fiának, aki I. Vencel néven 921-ben lett az ország uralkodója. Vencel a nyugati kereszténység körébe akarta vonni országát, és hűbérurául fogadta I. Henrik német-római császárt. A hűbéri fogadalommal, egyes főurak visszaéléseivel szembeni fellépésével maga ellen hangolta a cseh urakat, és saját öccse, Boleslav lépett fel vele szemben. Boleslav 929-ben, más adatok szerint 935. szeptember 28-án kíséretével orvul meggyilkolta a szent életű fiatal fejedelmet. Boleslav fivére holttestét a prágai Szt. Vitus-templomba vitette, amely a cseh keresztények híres zarándokhelye lett. Vencel koronája és személye a cseh nemzet jelképévé vált.
A HALLÁSSÉRÜLTEK (SIKETEK) VILÁGNAPJA
A Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1958 óta minden év szeptember utolsó vasárnapján emlékeznek meg a világnapról. Célja, hogy felhívja a figyelmet a világon élő mintegy 800 ezer hallássérült sajátos kommunikációs problémáira, az ennek következtében fellépő életminőségbeli hátrányokra, és ezek megoldására mozgósítsa a társadalmat és a döntéshozó szerveket.
A SZÍV VILÁGNAPJA
A Kardiológiai Világszövetség szeptember utolsó vasárnapját nyilvánította a Szív Világnapjává, amelyet első alkalommal 2000. szeptember 24-én ünnepeltek meg. A koszorúér-betegség és az agyi érkatasztrófák a világon átlag 15 millió beteg életét követelik.
EZEN A NAPON TÖRTÉNT:
NIKÁPOLYI CSATA
1396.09.28.
Nikápolynál (a mai Bulgária területén) súlyos vereséget szenvedtek a töröktől az európai lovagseregek. Zsigmond magyar királyt nehezen tudták megmenteni, a 30 ezer keresztényből kevesen menekültek meg.
MAGYARORSZÁG – VALLÁS
1616.09.28. Esztergomi érsekké nevezték ki Pázmány Pétert, a magyar irodalom és művelődéstörténet egyik jelentős alakját, az ellenreformáció vezérét.
AMERIKAI ALKOTMÁNY 1787.09.28. Az amerikai Alkotmányozó Konvenció új alkotmányt készített, amelyet e napon nyújtottak be ratifikálásra. A legrégibb, ma is érvényben lévő alaptörvény 1788. június 21-én lépett életbe, miután 9 állam ratifikálta.
1848-AS SZABADSÁGHARC ESEMÉNY:
1848.09.28. A fellármázott pest-budai tömeg a Pestről Budára vezető hajóhíd közepén felkoncolta Lamberg Ferenc gróf altábornagyot, pozsonyi hadosztályparancsnokot, Magyarország három nappal korábban kinevezett királyi biztosát.
MÁRIA VALÉRIA-HÍD
1895.09.28. Felavatták az Esztergom és Párkány közti Duna-hidat. Nevét Ferenc József és Erzsébet királyné lányáról kapta. A hidat 1919-ben a csehek felrobbantották, és csak a 30-as évek végén épült újjá. 1945-ben a németek pusztították el, s 2001. október 11-én adták ismét át.
EZEN A NAPON SZÜLETETT:
ALEMÁN, Mateo
SZÜLETETT: 1547.09.28., Sevilla
MEGHALT: 1614. körül, Mexico
Spanyol író, regényíró. Művei a feudális viszonyok felbomlását tükrözik. Fő műve a Guzmán de Alfarache, az egyik legjobb spanyol pikareszkregény.
CARAVAGGIO, Michelangelo da
SZÜLETETT: 1573.09.28., Caravaggio
MEGHALT: 1610.07.18., Porto d,Ercole
Olasz festőművész, a XVIII. századi olasz realista művészet kimagasló alakja. Kezdettől fogva remekműveket alkotott, jelzi ezt a Lanton játszó fiú című képe is. Lassanként hivatalos megrendeléseket kapott, több templomot festett ki. Realista képei azonban sokszor nem nyerték el a megrendelők tetszését, Kígyós madonna és Mária halála című képét ki sem állították. 1606-ban egy utcai verekedés során megölt egy embert, ezért menekülnie kellett Rómából. Legismertebb képe Az emmausi vacsora, a Keresztelő Szt. János lefejezése, a Jézus születése, a Fiatal Bacchus, a Hamiskártyások és a Máté elhivatása. Fennmaradt egy önironikus epigrammája is. (folyt.)
TOMPA MIHÁLY
SZÜLETETT: 1817.09.28., Rimaszombat
MEGHALT: 1868.07.30., Hanva
Költő, a népi-nemzeti irányzat képviselője.
TÖRŐ IMRE
SZÜLETETT: 1900.09.28., Debrecen
MEGHALT: 1993.09.27., Budapest
Kossuth-díjas orvos. Az oktatásban teret nyitott az orvosbiológiának. Az 1960-as években felállította a legnagyobb hazai elektronmikroszkópos laboratóriumot, meghonosította a szövettenyésztést.
MASTROIANNI, Marcello
SZÜLETETT: 1924.09.28., Fontana Liri M
MEGHALT: 1996.12.19., Párizs
Olasz filmszínész. Hősszerelmes szerepkörökben a „latin szerető” szimbólumává vált. Főleg Fellini foglalkoztatta, első nagy sikerét az általa rendezett Édes életben érte el, majd kiemelkedő alakítást nyújtott A nők városa, valamint a Nyolc és fél című filmekben.
NAGY ELEMÉR
SZÜLETETT: 1928.09.28., Sopron
MEGHALT: 1985.09.03., Budapest
Ybl-díjas építész, építésztörténész. 1951-ben szerzett építészmérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd az egyetemen oktatott. 1962-től a Középület Tervező Vállalat tervezője, majd műteremvezetője. 1960-64-ben az iparművészeti főiskolán adott elő. Munkásságával Kós Károly nyomdokain haladt, s a Kós Károly Kör alapító tagja. Jelentős szerepe volt az erdélyi szellemi örökség ápolásában. 1962-től szerkesztette a Magyar Építőművészet című folyóiratot.
EZEN A NAPON HUNYT EL:
VERES PÁLNÉ / Beniczky Hermin
MEGHALT: 1895.09.28., Váchartyán
SZÜLETETT: 1815.12.13., Lázi
A magyar nőnevelés úttörője. 1867-ben alapította a Nőképző Egyletet a nők tanulása és elhelyezkedése érdekében. 1869-ben megnyitotta nőnevelő intézetét.
PASTEUR, Louis
MEGHALT: 1895.09.28., Villeneuve
SZÜLETETT: 1822.12.27., Dole
Francia kémikus, bakteriológus. Felfedezte az anaerob baktériumokat, kidolgozta a róla elnevezett pasztőrözési eljárást, valamint a veszettség elleni védőoltást.
SÍK SÁNDOR
MEGHALT: 1963.09.28., Budapest
SZÜLETETT: 1889.01.20., Budapest
Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus. A XX. század legjelentősebb vallásos szellemű lírikusainak egyike. 1903-ban lépett be a piarista rendbe. 1910-től a váci, majd a budapesti piarista gimnáziumban tanított. 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. Az első világháborúban tábori lelkész volt Péterváradon. 1919-ben tagja lett a Szent István Akadémiának, 1923-tól a Kisfaludy Társaságnak. 1930-tól a szegedi egyetemen tanított. 1934-ben fejeződtek be az új magyar katolikus kántorkönyv, a Szent vagy, Uram munkálatai, amelynek szövegét egységesítette, részben pedig ő maga írta. Népszerű rádió előadó volt, magyar szentekről szóló sorozata könyvben is megjelent. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt. Irodalomtörténeti és esztétikai tárgyú művei is igen jelentősek. István király című drámáját napjainkban ismét játsszák.
I. JÁNOS PÁL / LUCIANI, Albino
MEGHALT: 1978.09.28., Róma
SZÜLETETT: 1912.10.17., Fornodi Canale
Olasz katolikus püspök, Velence érseke, majd pápa. 1973-ban nevezték ki bíborosnak és pápává választása előtt az Olasz Püspöki Kar állandó tanácsának tagja volt. 1978. augusztus 26-tól haláláig, alig több mint egy hónapig volt pápa.
Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!