Elpattanhat a húr a településeken

Ha a költségvetési előirányzatok nem változnak, egyes önkormányzati vezetők készek arra, hogy elégedetlenségüket demonstratív akciókkal fejezzék ki – írja a Népszabadság.

MNO
2003. 09. 25. 10:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez nem az eddig megszokott költségvetési huzakodás az önkormányzatok és a kormány között; most elpattanhat a húr – nyilatkozta a Népszabadságnak Dióssy László, a mintegy 1500 helyhatóságot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Veszprém szabad demokrata polgármestere. Szerinte az önkormányzati vezetők hangulata igen rossz, és ha a költségvetési előirányzatok nem változnak, készek arra, hogy elégedetlenségüket demonstratív akciókkal is kifejezzék.

A napilap kérdésére Dióssy elmondta: miután a jövő évi büdzsé tervezete nem biztosítja a bérek fedezetét, több polgármester szerint is kézenfekvőnek tűnik, hogy például az okmányirodákat hetente csak egy alkalommal nyissák ki.

Dióssy tegnap találkozott Lamperth Mónika belügyminiszterrel, és azt kérte, hogy a költségvetés tervezetét legalább 15-20 milliárd forinttal toldják meg, ami a legégetőbb gondok megoldásához valamelyes segítséget jelenthet. A közalkalmazotti béremelés jövő évre is áthúzódó terheinek fedezetét a javaslat nem biztosítja, emiatt pedig a települések egy része egészen bizonyosan csődhelyzetbe kerül.

Az idén is hasonló helyzet alakult ki, de – miként Dióssy fogalmazott – legalább létrehoztak egy központi keretet, amelyből ötszáz önkormányzat kapott mintegy hétmilliárd forintot. A TÖOSZ elnöke emlékeztetett a kormány azon ígéretére, amely úgy hangzott: többé nem lesz olyan fizetésemelés, amelyhez nem biztosítanak megfelelő forrásokat.

Az esetleges létszámcsökkentés kapcsán a polgármester kijelentette: a szociális ellátás területén sok helyütt törvényellenes helyzet alakult ki, mert pénz hiányában képtelenek megfelelő számban szakalkalmazottakat foglalkoztatni például a szociális gondozóközpontokban vagy az idősek otthonaiban.

A polgármester szimbolikus jelentőségűnek tartja, hogy a rendszerváltozás óta most készül az első olyan költségvetés-tervezet, amely a normatív támogatások csökkentését helyezi kilátásba. Például az általános iskolai oktatás támogatására szolgáló normatíva diákonként egy-kétezer forinttal lehet kevesebb az ideinél, ami álláspontja szerint tarthatatlan elképzelés.

De a várható áremelések és az áfakulcsok változásának hatását sem kompenzálják, mert a dologi kiadásokra egyetlen fillér többlet sem jut. Erre nem gyógyír, hogy a kormány többet szán címzett támogatásokra, s alapot hoz létre az uniós pályázatokhoz szükséges önkormányzati források kiegészítésére, illetve a kistérségek támogatására – fogalmazott.

Dióssy elmondta: minderről a TÖOSZ rendkívüli ülésén is tárgyalnak majd, és ha a minimálisan szükségesnek tartott 15-20 milliárdot sem kapják meg, valószínűleg azt is mérlegelik, milyen demonstratív lépéseket tehetnének.
Népszabadság

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.