Július 1-jén lépett életbe az a törvénymódonsítás, amely meghatározza, hogy milyen mértékben változhat a polgármesterek bére.
Hajdúsámsonban máris nagy felháborodást váltott ki, hogy az önkormányzati képviselők a törvény életbe lépését követően rendkívüli testületi ülésükön 35–128 százalékkal megemelték a saját, illetve a polgármesteri illetményt. A település vezetőjének juttatása 350 ezer forintról 472,5 ezer forintra, az alpolgármesteré 105 ezerről 240 ezerre, a képviselők alap tiszteletdíja 52,5 ezer forintról 98 ezerre, a bizottsági elnököké 26,25 ezer forintról 49 ezerre, a bizottsági tagoké pedig 13,125 ezer forintról 24,5 ezer forintra emelkedett. A mintegy tizenkétezer lelket számláló Hajdúsámson egyébként Hajdú-Bihar nyolcvan települése közül a leggyorsabban fejlődők egyike. Azt sem tagadják a sámsoniak, hogy önkormányzatuk hatékonyan működik, s többségük a polgármester munkájával is elégedett. Sokan vélik úgy, nem az emelés, hanem annak mértéke elfogadhatatlan.
Hamza Gábor, a település vezetője érdeklődésünkre kifejtette: Hajdúsámsonban három éve nem javult sem a polgármesteri, sem az alpolgármesteri, sem a képviselők, illetve bizottsági tagok juttatása. A polgármester a törvényben előírthoz képest csupán egy százalékkal kapott magasabb fizetést. Számítása szerint ez csupán nettó húszezer forint plusz a számára.
– Alaptalan az a vád is, hogy a képviselői juttatások emelése miatt az önkormányzat által fenntartott intézményektől az év hátralévő hónapjaiban tizenkétmillió forintot vonunk el takarékosság ürügyén – szögezte le Hamza Gábor, majd hozzáfűzte. – Az elmúlt évről nyolcvanmillió forint pénzmaradványunk volt, az augusztus közepén megtartott testületi ülésen pedig 53 millió beviteli többlettel zártuk az első félévet. Az önkormányzati intézmények működtetéséhez saját bevételéből 230 millió forintot adott az önkormányzat az állami normatívák mellé. Úgy gondolom, nincs okunk szemlesütve járni.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a 6200 lelkes, forráshiánnyal küszködő Tégláson emelkedtek-e a képviselői bérek. A tájékoztatásból kiderült, hogy Csobán József polgármester fizetése 280 ezer forintról 486 ezerre ugrott július 1-jétől. A képviselők és az alpolgármester tiszteletdíja azonban nem változott, az utóbbié 72 ezer forint maradt.
A közel tizenhétezer lakosú Püspökladányban a képviselő-testület augusztus 28-i ülésén úgy határozott, hogy Molnár László polgármester fizetését 330 ezer forintról 445,5 ezer forintra emeli, ugyancsak július 1-jétől. A püspökladányi alpolgármester tiszteletdíja 132 ezer forint, az önkormányzati képviselőké pedig változatlanul 73,2 ezer forint. (A feltüntetett összegek minden esetben bruttó értékűek.)
Olyan esetekről is hallani, amikor a polgármesterek tiszteletdíj nélkül látják el a feladatukat. Közéjük tartozik Darvas első embere, Máté József is, és Toldon, Bedőn és Bojton, a hátrányos helyzetű bihari falvakban is igen csekély illetményért fáradoznak a faluvezetők. A jó példák sorában említhetjük Bárándot is, ahol az önkormányzat önhibáján kívül sodródott az ellehetetlenülés szélére. A költségvetésből hiányzó milliókat ezért úgy pótolják, hogy az alpolgármester és a képviselők lemondtak az őket megillető tiszteletdíjról.
Nem kétséges, hogy számos polgármester és önkormányzati képviselő megérdemelte vagy megérdemelné a havi juttatások emelését. A tisztességes adófizetők jóérzését azonban joggal sérti, hogy azok is busás pénzeket tesznek zsebre, akik köszönő viszonyban sincsenek azzal, amire a választások idején felesküdtek.
A Liverpoolra régi ismerős, a PSG-re rangadó vár a BL nyolcaddöntőjében















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!