Hozzátette: a 60 milliós együttműködésről szóló megállapodást a közelmúltban írta alá az egyetem vezetése és a Diákbónusz Kht. A kísérleti program célja, hogy a 300 ezer diákigazolvány többcélú felhasználáshoz a megfelelő műszaki és informatikai hátteret létrehozzák és kipróbálják – adta hírül az mtv.hu.
Egyes szolgáltatási elemek már ma is használhatók, mások kiépítése éppen most folyik. A kártya használható logikai és fizikai beléptetésre: számítógépeknél azonosíthatja magát a diák, illetve két kollégiumban az igazolványhoz kapcsolt rádiófrekvenciás matricával léphetnek be a kollégisták – mondta kht. ügyvezetője.
Közölte: az ősszel induló próbaüzemben – melyben minden szegedi hallgató részt vehet – az egyetemen számos más szolgáltatást az igazolványba égetett csip segítségével lehet majd igénybe venni.
Lesznek üdítő-, illetve csokoládé-automaták, melyekből a csipkátyára feltöltött egységekkel, egyfajta „elektronikus pénztárcával” lehetett vásárolni. Ugyanezzel a módszerrel lehet majd fénymásolni is az egyetemi könyvtárban.
Október közepén próbaként több mint ötszáz hallgató a diákigazolványára kap ezer forint jegyzettámogatást, melyet az egyetemi jegyzetboltban lehet majd elkölteni – tájékoztatott.
A közlekedési eszközökön is használhatják majd az igazolványt, távolsági buszokon, a Tisza Volán Győr és Szeged közötti járatain szintén fizethetnek vele a fiatalok – mondta Majó Zoltán.
Nem is játszott, mégis mérföldkőhöz ért a magyar labdarúgó pályafutása















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!