Pokorni: az önkormányzatokat is érintik az elbocsátások

A kormány úgy tervezi, hogy nemcsak a minisztériumokból bocsát el több ezer főt, hanem az önkormányzatok alkalmazottai közül is mintegy 65 ezer embert - jelentette ki Pokorni Zoltán pénteken Egerben egy sajtótájékoztatón.

MTI
2003. 09. 26. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel az óvónőknek, pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak az önkormányzat a munkáltatója, ezt a leépítést csak úgy tudja „kieszközölni” a kormány, hogy kevesebb pénzt juttat az önkormányzatoknak, miközben 5-6 százalékkal megemeli a béreket – fejtette ki a Fidesz-alelnök.

Példaként említette, hogy a felsőoktatás direkt támogatása a jövő évben 3-4 milliárd forinttal csökken. „Itt is az a cél, hogy a létszámleépítést az egyetemek, főiskolák végigvigyék.”

Pokorni Zoltán bírálta az Oktatási Minisztérium elképzelését, miszerint a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását úgy segítenék, hogy a felvételi ponthatárt lejjebb vinnék számukra. „Ez jó szándékú törekvés, de rossz megoldás” – hangoztatta az ellenzéki politikus. Azt javasolja, hogy a korábban bevezetett Arany János Tehetséggondozó Programot bővítsék tovább.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.