Szlovákiát megosztja a pápalátogatás

II. János Pál pápa harmadik, szeptember 11. és 14. közötti szlovákiai látogatását társadalmi vitákról, hatalmas és túlzásnak látszó biztonsági intézkedésekről, demonstrációról, és anyagi túlkapásokról szóló hírek előzik meg. Ráadásul a parlament szerdán kezdte el tárgyalni a módosított abortusztörvényt is. Ugyanakkor többen emlékeznek arra: 1990-ben mekkora lelkesedéssel, szeretettel fogadta a lakosság a Szentatyát.

Bõtös Botond
2003. 09. 11. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

II. János Pál pápát Szlovákiában, csütörtökön a zarándokokon kívül demonstrálók is várni fogják. A „Másság” nevű társaság ezzel a kezdeményezéssel indítja el „Nem Szlovákia klerikalizációjára!” elnevzésű kampányát. Ivan Po¾gai, a „Másság” szervezet tagja állítja: kampányukkal egyet nem értésüket szeretnék kifejezni az egyházi hatalom növekvő befolyásával, amely a politikai és társadalmi életben bekövetkezett. „A Vatikán és a katolikus egyház támogatja azt az ellenséges légkört, amely a más szexuális orientáltságú embereket napjainkban körbeveszi” – mondta Marianna ©ípo¹ová, a „Másság” társaság szóvivője.

„Ez illetlen cselekedet. A véleményeket más úton-módon is kifejezésre lehett juttatni ” – mutatott rá Franti¹ek Tondra Szlovákia Püspöki Titkárságának elnöke. Hozzátette: „a katolikus egyház nem a homoszexuálisok ellen van, hanem a homoszexualitás gyakorlati alkalmazása ellen.” Rudolf Balá¾, a Pápa személyes kíséretnek szlovák tagja, és Besztercebánya püspöke nem csinált tragédiát a tiltakozásból: „Nnéhány emberről van szó, elfogadjuk a véleményüket, ők ilyen beállítottságúak. A látogatás mellett százezrek vannak, és ezek az emberek határozzák meg a pápalátogatás valódi atmoszféráját” – mondta.

Balá¾ püspök szerint magának a pápának sem közömbös a homoszexualitás problémájával, és az egyház keresi az utat, hogyan hasson a hívők véleményére, hogy ezeket az embereket ne ítéljék el. Házasságukat azonban az egyház nem támogathatja, mert „nem felelnek meg az Isten rendeleteinek”. Marián Gavenda, a püspöki konferencia szóvivője szerdán a demonstrálóknak azt üzente, hogy „vagy eljönnek és megtisztelik a katolikus egyház fejét” vagy „inkább csináljanak más programot aznap.”

Az akció szervezői azt ígérték, hogy nem hangosak, hanem láthatóak szeretnének lenni. Po¾gai elmondta, hogy transzparenseik, és plakátaik nem a pápa ellen fognak irányulni, és bizonyosan nem fogják sértegetni. a szervező arról nem nyilatkozott, hogy a repülőtéren kívül kívánnak-e demonstrálni, azonban elmondta: „a misét biztosan nem fogjuk megzavarni.”

A szlovák rendőrség a tiltakozás alkalmából nem készül semmilyen rendkívüli intézkedésekre – jelentette ki Stanislav Jankoviè, a pozsonyi rendőrség igazgatója. Hozzátette: „a demonstrálók legfeljebb a repülőtér közvetlen területére juthatnak be, és korláttal leszenek elkülönítve” – adta hírül a TASR szlovák távirati iroda.

A rozsnyóiak szobákat adnak ki a látogatás alkalmából

II. János Pál pápa lesz a római katolikus egyház első vezetője, akit meghívtak a rozsnyói egyházkerületbe, amelyet még 1776-ban alapított Mária Terézia. A szombati látogatás jelentőségéről a magas színvonalú és minőségű készületek is tanúskodnak. A Rákos hegy alatti a harminchektáros réten a szerdán fejezték be az oltár és a tribünök felállítását, csütörtökön és pénteken szerelik fel a világosítást és a hangosítást. Az így kialakított helyen 250 ezer ember fér el. A térségben elsősegélynyújtó épületeket, kórházat, vízes-csatornákat, ideiglenes vécéket helyeztek el.

Maguk a rozsnyóiak ajándékkal kedveskednek majd a vendégnek, hogy emlékezetessé tegyék gömöri tartózkodását. Az ajándékot a szent mise alatt fogja egy sziámi ikárpár átnyújtani, akiket egy nagyon nehéz operációval sikerült szétválasztani. Az ajándék helyi nevezetességekből fog állni, amelyek között népviseletbe öltözött babák is lesznek. „A babák az életet, mint a legértékesebb értéket képviselik” – mondta Ivan ®itòanský, a rozsnyói püspöki hivatal tagja.

II. János Pál a kassai repülőtérre szombaton fél tízkor érkezik, és a pápamobillal megy Rózsnyóra. Délután négy órakor tér vissza a hatvan kilométeres úton Kassára. „Lehetőség lesz arra, hogy akik különbőző okok miatt nem tudnak a misére eljutni, azok az út mentén üdvözölhessék az egyház fejét” – mondta ®itòanský.

A pápa magyarul is üdvözli híveit

A rozsnyói misén a pápa magyarul is fog beszélni. „Egy felolvasást, két könyörgést, és egy rövid üdvözlést fog a Szentatya mondani magyarul” – mondta Eduard Kojnok, rozsnyói püspök. Hozzátette: a mise során lesznek magyar énekek is.

II. János Pál pápa jól tudja, hogy a rozsnyói egyházkerületben sok, a magyar nemzethez tartozó hívő is él. „Mikor Pécsett találkoztunk a Szentatyával, odajött hozzám, és azt mondta: Á, Kojnok, muszáj megtanulnom magyarul! A pápa is tanul, de nem tud még magyarul”, emlékezett vissza a rozsnyói püspök a néhány évvel ezelőtti eseményre.

A pápával nem fognak vendéglátói egy lehetséges magyar püspök kinevezéséről beszélni, és napjainkban sem tartják szükségesnek, hogy Szlovákiában magyar püspök legyen. „Az a fontos, hogy minden hívő felől gondoskodjunk, bármilyen nyelven is beszéljenek. El kell, hogy mondjam, Szlovákiában ez százszázalékosan megtörténik ” – jelentette ki Ján Sokol.

Egy külön magyar püspök kinevezését a magyar püspöki konferencia sem kéri. „Csak az akar magyar püspököt, aki az szeretne lenni ” – mondta Kojnok. Hozzátette: van olyan püspök, aki tud magyarul, köztük én is. A besztercebányai püspök szerint tudatosítani kell, hogy Szlovákiában élnek. „Mi sem kérünk Magyarországon az ottani kisebbségnek szlovák püspököt. Ennek nincs semmi köze az intoleranciához. Szlovákiában más nemzetiségek is élnek, németek, lengyelek, ruszinok, ők sem követelnek maguknak saját püspököt” – tette hozzá. 2001-ben egy konferencián a magyarországi egyházi képviselők is felvetették, hogy legyen magyar püspök Szlovákiában, de ez nem lehetséges – egészítette ki Marián Gavenda, a püspöki kar szóvivője.

Ismert: egy magyar püspök kinevezését már többször szorgalmazták szlovákiai magyar kulturális és vallási egyesületek. 2001-ben a kinevezést támogatta Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese is – jelentette a TASR szlovák távirati iroda.

A pápát merénylet fenyegeti?

Egy ismeretlen elkövető a pápa fizikiai megsemmisítését helyezte kilátásba a Szentatya második szlovákiai látogatás során. Ján Packa, a szlovák állami méltóságok védelméről gondoskodó hivatal vezetője elmondta: a rendőrség a bejelentést ellenőrzi, de a vizsgálat érdekében többet nem akart mondani.

A pápa biztonságára több mint ötezer rendőr, beleértve ötszáz testőrt is, fog vigyázni. Szigorú biztonsági intézkedések várnak a VIP szektorba meghívott kétezer vendégre. A pápával tart személyes testőrsége, a svájci gárda is.

Ismert: a pápa az Egyesült Államok elnökével és az izraeli miniszterelnökkel együtt a világ legjobban őrzött személyei közé tartozik. Személye ellen már többször megpróbáltak merényletet elkövetni, éppen ezért használ a pápa páncélozott járművet. Legutóbbi, horvátországi látogatása során is több, a személyét fenyegető információt kaptak az illetékes szervek.

Az információs vonalat háromezer ember használta fel

A szlovák telekommunikációs társaság a besztercebányi püspöki hivatallal történő megegyezés után egy telefonszámot létesített: 0850 123 123, amelyen az emberek különböző információkat tudhatnak meg. Augusztus 14-ig több mint háromezer ember hívta fel az ügyeletet.

A pápalátogatás megosztja a társadalmat

Az egyházi méltóságokat nyugtalanítja a pápalátogatás alkalmából a szlovák társadalom atmoszférája, mert a fő médiatémát a látogatás anyagi háttere adta. Ján Sokol nagyszombati érsek az egyház elleni összeesküvésről beszélt, míg Ján Chryzostom Korec kardinális a vitát sajnálatosnak és kultúrálatlannak nevezte. Szlovák szociológusok szerint a pápalátogatás körüli viták jelzik a modernizálódó táradalom konzervatív és liberális része közötti közeledő konfliktust.

A közvélemény azonban nemcsak az anyagiakról beszél. A média megtudta, hogy Petr¾alkán (egy pozsonyi városrész) a biztonsági emberek a környező toronyházak valamennyi lakását átvizsgálják, és kíváncsiak arra is, vajon kik tartózkodnak ott. Ahova nem jutnak be, azt a házat hivatalosan lepecsételik, és a szentmise végéig ott se ki, se be nem mehet egy lélek sem – nyilatkozta az egyik biztonsági szakember. Bejelentették azt is, hogy a szertartás ideje alatt tilos a lakások térre néző ablakait kinyitni, miként az erkélyeken tartózkodni is. Nagy felháborodás fogadta ezt a közleményt. Kiderült még, hogy Besztercebányán nem lesz elég mobil vécé, vagy hogy Rozsnyón a rendezvény helyszínéül szolgáló területek útjait a kelet-szlovákiai Rozsnyó városatyái a remélt pénzből is fel akarták újítani, amerre a vendég nem is jár majd.

A szociológus szerint a szlovák társadalom nagy része már úgyis izgatott a társadalmi vitáktól, amelyek különböző módon a katolikus egyházat is érintik. „Többek között az abortusztörvényről, a vatikáni egyezményről, és az iskolatörvényről volt szó, amely után jött a politikai közbeszédbe a pápalátogatás körüli anyagi vita is – mondta Pavol Haulík szociológus. A pápalátogatás a szlovák állam jellegéről folyó vita idejére esik. A téma érzékenységét az is mutatja, hogy a médiában nagyon kevés hivatalos személy nyiltkozik ebben a témakörben.

„A társadalmi légkört nem lehet barátságosnak nevezni”, állítja egy magát megnevezni nem kívánó szociológus. Hozzátette: a látogatás elleni ellenállás főleg egy kisebb csoport részéről nyilvánul meg, és az is csak verbálisan.

Megfigyelők szerint a katolikus egyház nem kínált a médiának alternatív témát: azon kívül, hogy a látogatás megtiszteltetés az ország számára, nem beszéltek arról, hogy a látogatásnak milyen lelki küldetése van, és milyen jelentősége van a római katolikus egyházfővel való találkozásnak a szlovák társadalom szempontjából. A lelki felkészülés július végén kezdődött meg, éppen az esemény költségeiről szóló vita kibontakozása idején. A két vértanú, akiket a pápa boldoggá avat, a szélesebb közvélemény előtt teljesen ismeretlenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.