A „Vissza a jövőbe” című módosító csomag célja az esélyteremtés, a biztos jövő, sikeres életkezdés garantálása, az újúj nemzedék tagjai, a fiatalok számára – mondta Gyürk András.
Hozzátette: a módosító csomag beterjesztése a 2004. évi költségvetési törvényjavaslathoz azért fontos, mert ma
Magyarországon egyre bizonytalanabbá válik a fiatalok jövője.
Annak ellenére bizonytalan, hogy „Medgyessy Péter a
választásokat megelőzően azt ígérte, semmit nem vesz el a
fiataloktól, ami jó”. Az ígéretek nem teljesülnek, a meglévő
kedvezmények pedig csorbulnak – mutatott rá a Fidelitas elnöke.
Szavai szerint „nyugodtan értelmezhető úgy a 2004-es
költségvetési törvényjavaslat, mint az új nemzedék ellen kibontakozó szocialista támadás számokba rejtett hadüzenete. Úgy érezzük, hogy ma Magyarországon a fiatalok a kormányzat célkeresztjébe kerültek” – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy e támadás ellen kíván védelmet nyújtani a
módosító csomag, amelynek hat eleme a tanulás és az otthonteremés területét célozza meg.
Szíjjártó Péterrel, a szervezet alelnökével közösen ismertették
konkrét javaslataikat. Javasolják a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram támogatásának 560 millió forintra növelését, a fiatalok első lakáshoz való jutásának támogatását. Kezdeményezik továbbá, hogy az Oktatási Minisztérium biztosítsa négyezer új kollégiumi hely létesítését, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) saját fejezetében különítse el a jogosítványok ingyenes megszerzéséhez szükséges összeget, valamint váljon ingyenessé az utazás a diákok számára az iskola és otthonuk között.
Szakértőik azt is vizsgálják, hogy a költségvetési törvényben
milyen módon lehet biztosítani a diákhitel jelenlegi
konstrukciójának fenntartását – fűzte hozzá Szíjjártó Péter.
Elmondása szerint módosító javaslataik ellentételezéseként és
forrásaként a gázár-kompenzációra fordított 34 milliárd forintot
kívánják megjelölni, mivel szerintük az összeg felhasználása nem
tűnik reálisnak erre a célra.
A szervezet számít a fiatal szocialista képviselők támogatására,
akiket levélben megkeresnek azért, hogy szavazáskor támogassák
ezeket a javaslatokat – mondta Gyürk András.
Ismét a migránsok miatt zsarolná Magyarországot a brüsszeli baloldal















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!