A Newcastle edzője, Bobby Robson nagy csodálója Patrick Kluivertnek, már régóta Angliába szeretné csábítani a 27 esztendős támadót. Csapatára rá is fér az erősítés, a Szarkák jelenleg csak tizenkettedikek a Premiershipben (ráadásul két fordulóval ezelőtt még utolsó előttiek voltak, majd jött két 1-0-s siker).
Kluivert a nyár folyamán nagy vitában volt a katalán klubbal, mert a vezetők csökkenteni akarták a fizetését, s noha 2005-ig szól a csatár szerződése, jövő júniustól már egymillió fontért igazolható lesz.
A Newcastle konkrét ajánlattal még nem állt elő, Joan Laporta klubelnök azonban megerősítette az angol csapat érdeklődését. „Az angolok egy négyes tornát szerveznek jövő nyárra, s eljöttek Barcelonába, hogy minket is meghívjanak, közben pedig Kluivertről is kérdeztek.
Nem engedélyeztük nekik, hogy tárgyaljanak a csatárral, mert szükségünk van rá. Kluivert nagyon jó játékos, sok gólt lő, utóbbiból pedig nagyon híján vagyunk mostanság. Ha megfelelő ajánlatot kapunk érte, akkor viszont időt kérünk, és elgondolkozunk rajta” – mondta a klubelnök.
„Igaz a hír, valóban le akarja igazolni a Newcastle Kluivertet” – szögezte le Frank Rijkaard, a Barca holland mestere, aki beszélni akar honfitársával: „Nincsenek kétségeim Patrick képességei felől, viszont mostanság sokat szenved a Nou Campban. Amikor pályára lép, a szurkolók alig várják, hogy hibázzon, s ez nem jó sem neki, sem pedig az együttesnek.
Beszélni fogok vele, s kiderítem, hogyan érzi magát és mit akar. Minden attól függ, hogy mit mond, meglátjuk majd, hogy mi a jobb neki: ha megy, vagy ha marad” – olvasható az origo.hu-n.
Kluivert Newcastle-ba igazolhat a Barcelonától
A Barcelona elnöke, Joan Laporta nem engedélyezte a Newcastle vezetői számára, hogy személyesen tárgyaljanak a katalán csapat csatárával, Patrick Kluiverttel, a gránátvörös-kékek vezetője ugyanakkor szívesen meghallgatja az angolok ajánlatát. Frank Rijkaard, a Barca edzője személyesen beszél a holland csatárral, s nem zárkózik el attól, hogy Kluivert elhagyja a Nou Campot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!