Kovács László külügyminiszter és Keller László közpénzügyi államtitkár egy-egy nyilatkozatát kifogásolta azonnali kérdésében Répássy Róbert (Fidesz) hétfőn a parlamentben, felszólítva Medgyessy Péter miniszterelnököt, határolódjon el a két politikus által mondottaktól; a kormányfő nem talált kivetnivalót a politikusok szavaiban.
Répássy Róbert közölte: Keller László egy napilapnak azt mondta, elnézést kell kérnie a társadalomtól, hogy az ügyészség elé került ügyekben a munkát „nem tudják bolsevista módszerrel elvégezni”. A fideszes képviselő felidézte Kovács László külügyminiszter, MSZP-elnök egy balmazújvárosi fórumon mondott szavait is, amelyek – mint mondta – arról szóltak, hogy az ügyészség bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben. – Kovács László bűncselekménnyel vádolja az ügyészséget, mert a bűnpártolás is az. Erre bizonyítékokat kell szolgáltatnia, vagy a miniszterelnök intse rendre őket, illetve határolódjon el a szemlélettől – jelentette ki Répássy Róbert.
Medgyessy Péter erre adott válaszában kijelentette: helyesnek tartja, hogy Keller László szerint is jogállami módszerrel kell rendezni az ügyeket. A kormányfő nem talált kivetnivalót Kovács László szavaiban sem, mondván: a külügyminiszternek képviselőként ugyanolyan jogai vannak, mint minden más képviselőnek.
Nyitrai Zsolt (Fidesz) szerint a miniszterelnök nem tartotta be azon ígéreteit, amelyeket a fiataloknak tett 2002. januárjában, a Pilvax-kávéházban. Ezek közé sorolta, hogy – mint mondta – az ingyenes utazási lehetőség helyett csökkentik az utazási, lakás- és diákhitel-kedvezményeket, nem épülnek új kollégiumi férőhelyek, és nem tették lehetővé az ingyenes jogosítványszerzést sem számukra.
Medgyessy Péter válaszában a kedvezőtlen világgazdasági helyzetről, valamint az előző kormány örökségéről beszélt – amit ő „nem túl kellemes”-nek nevezett -, és megjegyezte, hogy 2004-ben is jelentős támogatás jut például a tanulók közlekedésére. – Mandátumom 2006-ig szól, az ígéreteket teljesíteni fogjuk, bízva a gazdaság felemelkedésében – fogalmazott.
Pettkó András (MDF) egy zajvédő fal megépítése érdekében szólalt fel az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszára. Mint mondta, a probléma 13 éve megoldatlan, az ott élők joggal elégedetlenek, ingatlanuk értéke csökkent, ám a képviselő szerint érdemi lépés mégsem történik az ügyben.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter válaszában azt mondta, „belátható időn belül” be lehet fejezni a zajvédő fal építését, és vannak lehetőségek, pályázati célprojektek a forrás biztosítására. Kitért arra, hogy a XV. kerületiek levelét továbbították az illetékes környezetvédelmi felügyelőséghez, amely meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket.
Németh Zsolt (MDF) a foglalkoztatáspolitikai minisztertől azt kérdezte, hogy számíthatnak-e a bérgarancia alapra a szentgotthárdi GFP Mezőgépgyár Kft. dolgozói. A képviselő szerint felül kell vizsgálni a vonatkozó munkaügyi szabályokat, mivel többen megpróbálják kijátszani azokat.
Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára válaszában elmondta, hogy a szentgotthárdiak számíthatnak a bérgarancia alap támogatására, a támogatás iránti kérvényt a felszámolónak kell benyújtania az illetékes munkaügyi központhoz. A munkaügyi szabályok felülvizsgálatával kapcsolatban az államtitkár közölte, készek azok áttekintésére.
Operatív törzs: nincs elzárt település, de a hideg komoly veszélyt jelent















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!