„Tele volt a zárka, olyannyira, hogy az ágyakban is voltak” – mondta. Ezt a büntetés-végrehajtásért felelős ügyész jelezte a rendőrség felé – tette hozzá az osztályvezető. A fővárosi főügyész kedden az MTI-nek arról nyilatkozott, hogy kizárólag a gyanúsított fogva tartásának körülményeire vonatkozó panasz miatt szállították át Rejtő E. Tibort a rendőrségi fogdából a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.
Arról, hogy miért voltak a cellában svábbogarak, Vókó György a rádióműsorban elmondta: hatástalan volt a legutóbbi méregtelenítés. Leellenőrizték azt is, hogy végeztek-e méregtelenítést, s a dokumentáció szerint igen. Mivel azonban az teljesen hatástalan volt, újat kellett elrendelni.
Arra a felvetésre, hogy ha egy vezető bankár ilyen körülmények közé kerül, akkor egy sokkal kevésbé fontos vagy fontosnak tartott gyanúsított milyen körülmények közé jut, azt válaszolta: „ugyanilyen körülmények között vannak és ugyanígy felel értük a büntetés- végrehajtási ügyész”.
Svábbogarak Rejtő cellájában
Svábbogarakat talált az ügyész Rejtő E. Tibornak, a K and H brókercége ügyében fogva tartott bankárnak a cellájában és az ágyában - erről Vókó György, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője beszélt a Magyar Rádió 16 óra című műsorában szombaton.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!