Százéves az ország második legmagasabb tornyú temploma

A 62 méter hosszú templom 82,5 méter magas tornyánál csak a szegedi dóm magasabb - mondta el az apátsági templom kutatásával foglalkozó és annak feltárásában is részt vállaló Sümegi József, a helybeli gimnázium igazgatója, akit az évfordulón a bátaszéki egyházközösség állandó diakónusává szentelt Mayer Mihály megyéspüspök.

MNO
2003. 10. 24. 8:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az építkezés előzményeihez tartozik, hogy az 1142-ben idetelepült cisztercita szerzetesek által épített középkori apátsági templom volt használatban több évszázadon keresztül. A török időkben dzsámivá alakították, majd az ottomán megszállók kivonulása után, a XVIII. század elején betelepült németajkú lakosság helyreállította a szentélyt, és a középkori pillérek befalazásával keskeny kis templomot alakítottak ki, amelyet a rohamosan fejlődő, iparosodó település hamarosan kinőtt.

A századfordulón döntöttek a bátaszéki katolikusok arról, hogy egy új, monumentális templomot építenek a vármegye akkorra már egyik legjelentősebb településén. Az 1899-től 1902-ig zajló építkezés során hárommillió téglát használtak fel. A munkálatok jótékonyan hatottak az ipar helyi fellendülésére is, csak a belső festést végezte egy szabadkai műhely, illetve az oltár származik abból a szombathelyi oltárkészítő műhelyből, amelyben tiroli fafaragókat is alkalmaztak.

Az eltelt száz esztendő alatt mintegy 75 ezer szentmisét celebráltak, több mint 11 ezer gyermeket kereszteltek, négy és félezernél több esküvőt tartottak a nagytemplomban, amelyben 600 ülőhely van kialakítva, de az állóhelyeket is számítva ötezernél több hívő egyidejű befogadására képes.

Forrás: National Geographic Online

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.