2003. november 15.

Naptár - 2003. november 15., szombat ALBERT, Alberta, Albertina, Artúr, Bogát, Dezső, Gertrúd, Ladomér, Leopold, Leopoldina, LIPÓT, Richárd névnapja. Az év 319. napja, év végéig 46 nap van még hátra.

MNO
2003. 11. 14. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MOTTÓ: „ Isten mindig geometriát csinál.” – írta Mysterium Cosmographicum című művében Johannes Kepler német csillagász és matematikus, aki 373 éve, 1630-ban ezen a napon hunyt el.

SZENT ALBERT ÜNNEPE(Albertus Magnus)
A XIII. században élt domonkos szerzetes, püspök, tudós, író, filozófus, egyháztanító, a tudósok védőszentje. Az ő földrajzkönyveit vette alapul Dante az Isteni Színjáték megírásánál, tanítványa volt Aquinói Szent Tamás és Assisi Szent Ferenc. Tehetségére jellemző, hogy jóval a könyvnyomtatás feltalálása előtt több mint 800 művet írt, ezekből negyvenet napjainkban is kiadtak. Érdekes kísérleteket végzett a természet világában is. Sokoldalú munkásságáért a „doctor universalis” nevet kapta. 1622-ben avatták boldoggá, s 1931-ben szentté.

NOVEMBER 15-ÉN TÖRTÉNT

ARTÉZI KÚT A VÁROSLIGETBEN: 1868, Pest (130 éve) Zsigmondy Vilmos bányamérnök, geológus megkezdte a városligeti artézi kút fúrását. A szükséges 970,5 méteres mélységet kilenc és fél év alatt érték el, akkor ez volt a világ legmélyebb artézi kútja.

FEHÉR MUNKÁSOK SZAKSZERVEZETE, EGYESÜLT ÁLLAMOK, 1881
Megalakult az AFL, a szakképzett fehér munkások szakmai szervezkedés elvére épülő szervezete. 1955-ben egyesült az Ipari Szervezetek Kongresszusával (CIO).

BUDAPESTI GETTÓ, 1944, Budapest
A Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma: Kertész) utca, Síp utca, Wesselényi utca, Király utca által határolt területen felállították a gettót, ahol 62-65 ezer budapesti zsidót zsúfoltak össze. A gettó 1945. január 18-án szabadult fel.

ÚJJÁALAKUL A BETILTOTT CARITAS, 1990
Újra megalakult a Caritas Hungarica szociális segélyező szervezet, amelyet a II. világháború után a többi katolikus szervezettel együtt betiltottak.

NOVEMBER 15-ÉN SZÜLETETT

BRÓDY ZSIGMOND
SZÜLETETT : 1840.11.15., Miskolc
MEGHALT : 1906.01.06., Budapest
Újságíró. 1867 után a Pesti Napló vezércikkírója volt, de közben a Pester Lloydot is szerkesztette. 1873-ban megvette a Neues Pester Journalt, s annak lett főszerkesztője. Ő alapította a Hungária Nyomdát.

NOVEMBER 15-ÉN HALT MEG

BETHLEN GÁBOR
MEGHALT : 1629.11.15., Gyulafehérvár
SZÜLETETT : 1580.02.01., Marosillye
Erdélyi fejedelem. Uralkodása alatt élte Erdély fénykorát.

KEPLER, Johannes
MEGHALT : 1630.11.15., Regensburg
SZÜLETETT : 1571.12.27., Weil-der-Stadt
Német csillagász és matematikus, a bolygómozgás törvényeinek megalkotója.

KOMENSKY, Jan Amos / COMENIUS
MEGHALT: 1670.11.15., Amszterdam
SZÜLETETT : 1592.03.28., Nivnice
Cseh-morva író, filozófus, teológus, pedagógus. Az általános iskolai oktatás mai szervezetének megalapozója, az általános népoktatás úttörője volt.

BOBULA JÁNOS id.
MEGHALT: 1903.11.15. Budapest (100 éve)
SZÜLETETT : 1844.03.15., Liptóújvár
Építész, 1867-től Pest város építőmestere. Az Építészeti Szemle alapítója volt, tanulmányokat írt s több önálló építészeti kiadványt is megjelentetett. Építészként fő művei a budapesti Eötvös utcai Schneider-palota és a sebészeti klinika az Üllői úton.

SIENKIEWICZ, Henryk
MEGHALT : 1916.11.15., Vevey
SZÜLETETT : 1846.05.05., Wola Okrzejska
Nobel-díjas lengyel író, elbeszélő. Az irodalmi Nobel-díjat 1905-ben kapta „kimagasló elbeszélő képességéért”, gyakorlatilag Quo vadis? című regényéért.

WERNER, Alfred
MEGHALT : 1919.11.15., Zürich
SZÜLETETT : 1866.12.12., Mülhausen
Nobel-díjas svájci kémikus. A Nobel-díjat 1913-ban kapta „az atomok mlekulán belüli kapcsolódásának tanulmányozásáért, amellyel régikutatási területeket helyezett új megvilágításba, és újakat nyitott meg, főleg a szervetlen kémiában.”

GIESSWEIN SÁNDOR
MEGHALT : 1923.11.15., Budapest (80 éve) SZÜLETETT : 1856.02.04., Tata
Katolikus pap, pápai prelátus, keresztényszocialista politikus, akadémikus. 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. Politikusként a keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő. A társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. A pap-politikust Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.

LÁSZLÓ DEZSŐ
MEGHALT : 1973.11.15., Kolozsvár (30 éve) SZÜLETETT : 1904.07.12., Sepsiszentgyörgy
Erdélyi magyar református lelkész, vallástanár, szerkesztő, levéltáros. 1930-40 között felelős szerkesztője és kiadója volt a kolozsvári Erdélyi Fiatalok című folyóiratnak. 1931-től vallástanár volt a kolozsvári Református Kollégiumban, 1937-ben a teológia magántanára lett. 1940-től lelkipásztorként dolgozott a Kolozsvár-belvárosi református egyházközségben. Nevéhez fűződött a kolozsvári református központi levéltár rendezése. Nem támogatta Trianon revízióját, mert szerinte „le kell számolni a politikai nemzet idejétmúlt, önveszejtő koncepciójával” és helyette „az országhatároktól függetlenül érvényesülő, szellemi, lelki magyar egységet kell megteremteni”.

GABIN, Jean
MEGHALT : 1976.11.15., Neuilly-sur-Seine
SZÜLETETT : 1904.05.17., Mériel
Francia színész, az 1930-as évektől a francia filmművészet meghatározó alakja. Játékát az egyszerűség, a természetesség jellemezte. A Mire megvirrad, A nagy ábránd, A szicíliaiak klánja, a Két férfi a városban című filmekben, valamint a Maigret-sorozatban nyújtott emlékezetes alakítást.

MEAD, Margaret
MEGHALT : 1978.11.15., New York (25 éve)
SZÜLETETT : 1901.12.16., Philadelphia
Amerikai antropológus. Antropológusként a csendes-óceáni szigetvilág írástudatlan népének tanulmányozásával szerzett szakmai hírnevet. Könyvei ismeretterjesztő bestsellerek voltak. A „veleszületés vagy belenevelődés” problémáját tanulmányozta, de fokozatosan független szaktekintéllyé, és nemzedéke egyik leghíresebb asszonyává vált.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.