Kupper András az MTI-nek elmondta: javaslatot nyújtanak be a Fővárosi Közgyűléshez, melyben azt kezdeményezik, hogy az önkormányzat hozzon létre hitelalapot a szükséges felújítási munkák elvégzésére. „Nyáron is van gázfogyasztás, miért a fűtési szezon idején derül ki, hogy rossz állapotban vannak a gázcsövek?” – vetette fel a frakcióvezető, utalva arra, hogy az utóbbi hetekben számos kerületi ingatlanban szüntették meg a gázszolgáltatást a gázvezetékek rossz állapota miatt. Kupper András elfogadhatatlannak nevezte, hogy gyerekes családok és idősek maradnak gázfűtés nélkül. Elmondta, az 1990-es évek lakásprivatizációjakor a korábbi tulajdonos önkormányzatok nem tájékoztatták vevőiket a száz évnél is idősebb gázvezetékek állapotáról. Úgy látja, a lakástulajdonosok jogos igénye lehet az önkormányzatok kártérítési felelősségének megállapítása.
Az MTI megkereste a józsefvárosi vagyonkezelő ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: indokoltnak tartaná a több mint száz éve épült VIII. kerületi házak gázcsöveinek cseréjét. Engelbrecht József számításai szerint mindez több száz millió forintjában kerülne az önkormányzatnak, miután a Józsefvárosban mintegy 200 olyan önkormányzati tulajdonú ház áll, amelyben még az épület évszázaddal korábbi emelésekor beépített csöveken szolgáltat a gázművek. Elmondta, házanként mintegy 3 millió forintra lenne szükség a csővezetékrendszer felújításához, tehát mintegy 600 millió forintot tart indokoltnak egy teljes körű kerületi programhoz.
Szólt arról is, a több évtizedes ingatlanrekonstrukció elmaradása miatt hasonlóan rossz állapotban van a többi közmű is, elsősorban az elavult elektromos hálózatok és a kémények jelenthetnek életveszélyt, de gondot okoz a víz- és a csatornacsövek állapota is.
Új DPK jött létre: elindult a digitális nemzedékek új közössége













