„El kívánjuk érni, hogy az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út építése legkésőbb 2006-ban megkezdődjön, illetve a közútkezelő kht. járuljon hozzá a település közmű hálózatában a megnövekedett forgalom miatt keletkező károk helyreállításához” – tájékoztatta az MTI-t a 2800 lelkes település polgármestere.
Daru Sándor elmondta: az Eger és Füzesabony, illetve az M3-as autópálya közötti 2501-es út mentén fekvő, 4,5 kilométer hosszúságú település épületeinek a 70 százaléka a főút mellett helyezkedik el.
„A már-már elviselhetetlen forgalom miatt a község lakóinak alkotmányos alapjogai sérülnek” – vélekedett az önkormányzati vezető. Hozzátette: „a nehéz teherautók keltette folyamatos rezgés miatt repedeznek a házak, lehullik a vakolat”.
Emlékeztetett arra, hogy a forgalom 1998 ősze, vagyis az M3-as autópálya Gyöngyös-Füzesabony szakaszának átadása óta vált elviselhetetlenné. „Amennyiben fél éven belül nem történik érdemi lépés a gyorsforgalmi út megépítése érdekében, megismételjük a demonstrációt” – mondta Daru Sándor.
Az MSZP Heves megyei országgyűlési képviselőcsoportja levélben tájékoztatta a polgármestert arról, hogy „az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös út építésének előkészítő munkái 2003 és 2006 között megtörténnek és a kivitelezésre is sor kerülhet.” A demonstráción mintegy 40, transzparensekkel „feldíszített” személygépkocsi és traktor torlaszolta el az egyik útpályát, jelentősen lassítva a falun átvezető forgalmat.

Élete egyik legfelkavaróbb ügyéről beszélt a nyomozó: nem gondolta volna, milyen szörnyűséggel állnak szemben