Hajdú-Biharban lobbiznak a Nyugati Pályaudvarért

Hajdú-Bihar megye közvéleményében és közéletében egyaránt nagy visszhangot váltott ki az a bejelentés, miszerint december 15-től a Nyíregyháza-Budapest között közlekedő Intercity-járatok végállomása nem a Nyugati, hanem a Keleti pályaudvar lesz. Debrecen közgyűlése legutóbbi ülésén egyhangú határozatban rögzítette, hogy nem ért egyet a végállomás áthelyezésével.

MTI
2003. 11. 14. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő-testület felkérte Kósa Lajos polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a közlekedési miniszternél annak érdekében, hogy a keleti országrészből induló IC-járatok továbbra is a Nyugati pályaudvarra érkezzenek. Ezzel egyidejűleg a Fidesz aláírásgyűjtést kezdett Debrecenben és Hajdú-Bihar más településein a MÁV Rt. által már bejelentett változások megakadályozása érdekében.

Szabó Miklós, az MSZP debreceni elnöke politikai hangulatkeltésnek minősítette pénteken az aláírásgyűjtési akciót, amit szervezetük nem támogat. Ugyanakkor a szocialisták szerint is meg kell vizsgálni a döntést. „Egy kormányzó pártnak kötelessége, hogy a térségben lakók érdekében vesse be lobbierejét” – mondta az MTI-nek Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke. Tájékoztatása szerint a vezető kormánypárt hajdú-bihari elnöksége felkérte a térség szocialista országgyűlési képviselőit, járjanak el annak érdekében, hogy az IC-vonatok továbbra is a Nyugatiba közlekedjenek.

Gadus István, az SZDSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke pénteken az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott: a Nyugati pályaudvar korszerűtlen technikai berendezésének a felújítása elodázhatatlan.
Az SZDSZ helyi vezetői átmenetinek tekintik a bejelentett helyzetet, s véleményük szerint egy év múlva – a Nyugati pályaudvari felújítások után – vissza kell térni a kérdésre. Több helyi politikus szerint érdemes megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a megnövelt számú Intercity-járatok egy része továbbra is a Nyugatiba, más része pedig a Keleti pályaudvarra érkezzen.

„Így jól járnak azok, akiknek átszállással kell tovább utazniuk dunántúli területekre, s nem sérül az érdekük azoknak sem, akiknek a főváros a célállomás” – fogalmazott több megkérdezett helyi politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.