A HavariaPress úgy tudja: a debreceni városháza okmányirodájának egyik dolgozója több száz külföldről behozott gépkocsi papírjait hamisította meg. A hivatalnok a külföldön vásárolt gépkocsikat fiatalabbnak tüntette fel, hogy így vámkezelhessék azokat. A csaló az okiratok hamisításért autónként 30 és 50 ezer forintot kapott. Az eddigi adatok szerint mintegy száz gépjármű adatait hamisította meg.
A sorozatos okmányhamisításra tavaly szeptemberben egy városházi belső vizsgálat során derült fény. A dolgozó ellen akkor tettek feljelentést a rendőrségen közokirathamisítás címén. Az okmányirodai dolgozó ellen a jegyző fegyelmi eljárást akart indítani, ám az lemondott köztisztviselői jogviszonyáról. Ez azonban nem akadályozta meg a rendőrségi eljárást.
Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy hány használtautó kereskedő vett részt a bűncselekményben. A debreceni rendőrkapitányság eddig több száz károsultat hallgatott ki. Ők polgári peres úton szerezhetnek jogorvoslatot.
We Will Long Remember This Peace March + Video














