A Tour de Hongrie már a nemzetközi versenynaptárban
Mérföldkőhöz érkezett a Tour de Hongrie 2004-ben: a legjelentősebb magyar kerékpár-verseny bekerült a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) hivatalos versenynaptárába. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy ebben az évben hazánk a korábbiaknál is nevesebb csapatokat láthasson vendégül.
A 31. Tour de Hongrie-ra június 27. és augusztus elseje között kerül sor – két nappal a Tour de France befutója után -, a viadal távja 700 kilométer felett lesz. Ily módon esély van arra is, hogy a legjobb magyart, Bodrogi Lászlót is láthassa a közönség.
A szervezőbizottság márciustól fogadja a nevezéseket, de a nemzetközi naptárból már több klub is kinézte magának a versenyt, már január első napjaiban Belgiumból, Hollandiából és Németországból is jelentkeztek csapatok.
A részletes programot márciusban hozzák nyilvánosságra – adta hírül az index.hu.
A Minardi kitart Baumgartner mellett
A Forma-1-es Minardi-istálló közleményben tudatta, hogy a magyar médiában megjelentekkel ellentétben biztos benne, hogy Baumgartner Zsolt lesz egyik versenyzője a 2004-es szezonban. A kiscsapat korábbi pilótájáról, Jos Verstappenről is érkeztek hírek, szinte biztos, hogy a holland a Jordanhez szerződik.
Baumgartner Zsolt 2004-ben a Minardinál fog versenyezni – röviden így lehetne összefoglalni annak a közleménynek a tartalmát, amelyet a kiscsapat még kedden adott ki. A crash.net internetes portál a Mol Rt. és a magyar versenyző menedzsere, Frank Tamás között „kirobbant” vitáról értesülve kereste meg Paul Stoddart alakulatának szóvivőjét, afelől érdeklődve, most akkor ki is lesz Gianmaria Bruni csapattársa.
„Különböző honlapokról magunk is értesültünk a Zsolt körül dúló vitákról, olvastuk az állítólagos szóvivőknek tulajdonított nyilatkozatokat is. Ám a Forma-1-es csapatok – így a Minardi is – nem kommentálják versenyzőik, technikai partnereik, valamint szponzoraik anyagi jellegű vitáit, ehhez jelen esetben is tartjuk magunkat. Várjuk a fejleményeket, de leszögezzük: Zsolt és a Minardi között érvényes szerződés van, azaz feltétlenül számítunk rá az idényben. Ha nem így lenne, nem neveztük volna már meg tavaly 2004-es versenyzőinket” – fogalmazott a szóvivő.
Kondor László, a Baumgartner-ügyben a sportminisztérium által megbízott közvetítő kedden felvette a kapcsolatot a Mol illetékes vezetőivel, az érdemi tárgyalások szerdán délután kezdődnek. Az idő sürgeti a feleket, mivel csütörtökön kétmillió dollárt kell átutalni a Minardinak – adta hírül az origo.hu.
A faenzaiak korábbi pilótájáról, Jos Verstappenről is érkeztek hírek, minden bizonnyal a holland ülhet be az egyik Jordanbe idén. Erről tanúskodik, hogy Verstappen hétfőn látogatást tett a Jordan silverstone-i bázisán, ahol a kiszivárgott hírek szerint versenyülése elkészítéséhez méretet is vettek róla. A holland legnagyobb szponzora, a Trust honlapján ráadásul hétvégén olyan kép volt látható, amelyen a cég logója a Jordanen tűnt fel, s noha a felvételt azóta eltávolították, szinte biztos, hogy nemsokára – immár hivatalosan – visszakerül.
Király Gábor távozik a Hertha BSC-től?
Nem élt december 31-ig opciós jogával a Hertha BSC labdarúgócsapata, s mivel a felkészülés kezdetén Christian Fiedler kapust részesítette előnyben Hans Meyer edző, úgy tűnik, Király Gábor elveszíti stabil helyét a berliniek kezdőcsapatában. A Bild szerint a tréner döntése végleges, a klub honlapján úgy vélik, Király csak akkor maradhat szerződésének nyári lejárta után, ha beleegyezik fizetésének csökkentésébe.
FIFA: Magyarország a 72. a világranglistát
Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília áll az élen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) idei első világranglistáján. Egy hónappal ezelőtti pozíciójával megegyező, vagyis 72. helyen áll Magyarország.
A 2006-os németországi vb selejtezőjében a magyarokkal egy csoportban szereplők közül Svédország a 19., Horvátország a 20., Bulgária a 34., Izland pedig az 56. A nemzeti tizenegy egyedül Málta legjobbjait előzi meg, a szigetország csapata jelenleg a 128 – olvasható az origo.hu-n.
Illés Béla nyárig marad az MTK-ban
Jóllehet anyaegyesületében, a Haladásban tárt karokkal fogadnák, Illés Béla nyárig szinte biztosan marad az MTK-ban. Mindez csak abban az esetben változhat meg, ha a kék-fehérek a szűkös anyagi helyzet miatt pénzt kapnának a szombathelyiektől legnépszerűbb labdarúgójukért.
Chelsea: Crespo megsérült
Szerda délután olyan az olasz sajtó azt a hírt vetette fel, miszerint Vieri, az Inter támadója az angol Chelsea csapatához távozna. Erre utal az, hogy az Inter igazgatója, Lele Oriali Londonba repült, hogy tárgyalásokat folytasson Vieri eladásáról. A Chelsea-ben közben lesérült Crespo – írja a Sportfórum.
Roman Abramovics az utóbbi időben szinte minden nevesebb játékosra kivetette már a hálóját. A legfrissebb hírek szerint Nedved azért nem igazol át a Chelsea-hez, mivel felesége nem akar Angliába költözni. Hernan Crespo pedig előre láthatólag hat hétre lesérült.
A Vieri-ügyre visszatérve, természetesen mindkét klub cáfolja, hogy tárgyalnának egymással. Vieri mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy nem kíván pályára lépni az Udinese elleni kupameccs visszavágóján. A klub természetesen megbüntette a csatárt. Ugyanakkor a támadó egy nyilatkozatában arra emgedett következtetni, hogy bár nem szívesen látják Milánóban, mégis maradna, hogy kezeltesse térdsérülését.
Sportfórum
Henry 2003 legjobb góllövője
Az Arsenal francia csatára 15 találattal végzett az élen, megelőzve honfitársát, David Trezeguet-t (Juventus) és a spanyol Raúlt (Real Madrid) – írja az Index.
Thierry Henry bizonyult az elmúlt év legjobb góllövőjének a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. Legjobb magyarként Szabics Imre a 28. lett. A VfB Stuttgart válogatott támadója az olasz Filippo Inzaghival együtt 8 gólt szerzett tavaly, hatot a válogatottban, kettőt nemzetközi kupamérkőzésen, nevezetesen a Bajnokok Ligájában. (Az értékelés során ezt a két adatot veszik figyelembe.) Szabics többek között megelőzte a holland Patrick Kluivertet és az olasz Christian Vierit.
Henry azzal érdemelte ki az első helyet, hogy a válogatottban többször volt eredményes, mint a szintén 15 gólig jutott Trezeguet. A korábbi győztesek közül Raúl (1999) mellett van Nistelrooy (2002) és Ronaldo (1997) is bekerült az első tízbe, de a Real Madrid spanyol csatára ezt már sorozatban ötödször mondhatja el magáról.
Index
Csökkentik Michael Schumacher fizetését a Ferrarinál
Ahogy az korábban szinte biztosra vehető volt, a Ferrari két évvel meghosszabbította Rubens Barrichello 2004 végén lejáró szerződését. A The Sun értesülései szerint ugyanakkor Michael Schumacher majdnem kilencmillió dolláros fizetéscsökkentéséről is döntöttek Maranellóban.
Nyomoznak az egyik szarajevói „vadász” után














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!