Megszorító intézkedések a Bárka Színházban

Szervezeti és művészeti átalakítások előtt áll a budapesti Bárka Színház Kht., amely többek között a nadrágszíj megszorításával jár - közölte az ügyvezető igazgató csütörtökön az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

MTI
2004. 01. 16. 5:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csányi János elmondta: a színházakat többféle döntés hozta hátrányos helyzetbe, hiszen az áfa-visszaigénylés lehetőségének eltörlése mellett a szolgáltatások díja emelkedett. A gazdasági nehézségek kapcsán az igazgató utalt arra, hogy a 2002 őszén érvényesített, átlagosan 50 százalékos béremelések vonatkoztak a Bárka Színházra is, s az ahhoz szükséges forrásokat akkor meg is kapták, amelynek alapján kiszámíthatónak vélték a 2003. évi bérköltséget. A tárgyévben aztán kiderült, hogy a Bárka az átlagosnál kisebb támogatásban részesül.

A kulturális tárca utólag elismerte az alulfinanszírozást, a Józsefváros önkormányzata pedig, tekintettel a helyzetre, megemelte a támogatását. Mindezzel együtt több tízmillió forintos hiánnyal kell számolnia az együttesnek az idén, ezért minden területen karcsúsításokat hajtanak végre. A nadrágszíj összehúzását jelentő intézkedések között tíz fővel csökkent az együttes létszáma, kevesebb vendégművésszel dolgoznak, s a szezon végén három színész válik meg a társulattól.

Három darab lekerül majd a repertoárról, egy tervezett bemutatót a jövő évadkezdetre ütemeznek át, az épület hiányosságainak felszámolására pedig minimális pénzt tudnak fordítani – ismertette.
A művészi koncepcióváltás nem csak a pénzügyi nehézségekből fakad – jegyezte meg Csányi János.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.