Lapunknak ellentmondásosan nyilatkoztak az OCÖ frakcióinak képviselői arról, hogy jelenleg hány tagú a képviselőcsoportjuk. Csupán az tűnik biztosnak, hogy a Lungo Dromnak továbbra is két képviselője van. A számok azért fontosak, mert amennyiben a Magyarországi Cigányok Fóruma (MCF) 27 mandátummal rendelkezik a testületben, akkor abszolút többsége van, és nem köti a koalíciós kényszer. Kolompár azonban ennél nagyobb arányú támogatottságról beszélt: szerinte 31 képviselő áll mögötte.
Megtudtuk: Kolompár Orbán leváltása érdekében tárgyalások kezdődtek a CSZOSZ és az RPM között. Kövesi Vilmos, a CSZOSZ alelnöke lapunknak elmondta: az utóbbi időben az MCF politikailag korrumpálódott, s ezzel az országot kormányzó MSZP-t is lejáratja. Mindezt azért nem tudják elfogadni, mert a CSZOSZ baloldali elkötelezettségű szervezet. Kijelentette: Kolompár Orbán méltatlanná vált a pozíciójához.
A tárgyalások tényét Horváth Aladár is megerősítette. Lapunknak elmondta: rendezni kell az OCÖ helyzetét, hogy az önkormányzat ne veszítse el a maradék presztízsét is. Szerinte Kolompár Orbán az eddigi botrányos ügyekkel önmagát buktatta meg. Horváth úgy gondolja: az OCÖ elnökét jelenleg csak 18 képviselő támogatja. Hozzátette: amennyiben a CSZOSZ elfogadja a 12 pontból álló alapelvüket, akkor írásos együttműködési szerződést köthetnek. A tárgyalások már megkezdődtek, Horváth szerint két héten belül meg tudnak állapodni.
(Jezsó Ákos)

Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség