Rendetlenek a hazai vasúti kocsik

Hiányosan érvényesülnek az utasjogok a vasúti közlekedés során - állapította meg Garai István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) ügyvezető elnöke a napokban, hivatkozva arra a felmérésre, amelyet a civil szervezet az International Visegrád Fund támogatásával a visegrádi országokban végeztetett a témában. Néhány szakember szerint a vasúti közlekedésben is olyan utasjogi chartát kellene életbe léptetni, mint a légi közlekedésben.

MNO
2004. 01. 24. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garai István utalt arra, hogy a civil fogyasztóvédelmi szervezet a jövőben a vasút mellett a többi közlekedési formában is figyelemmel kíséri a fogyasztói jogok érvényesülését.

Magyarországon 276 kérdőívet dolgoztak fel és ebből kiderül, hogy az utasok mintegy fele magasnak tartja a vasúti jegyek árait, illetve ennek a kapcsolódó szolgáltatás a megkérdezettek fele szerint alig felel meg. A vasúti közlekedési szolgáltatás minőségével kapcsolatban a rendetlenséget ítélték meg a legnegatívabban az utasok. A megkérdezettek több mint 70 százaléka kifejezetten kedvezőtlenül nyilatkozott a vonatok tisztaságáról. A válaszadók 50 százaléka elégedetlen volt a vonatok kényelmével, ezen belül a megyei és a helyi járatokkal sokkal elégedetlenebbek voltak, mint a nemzetköziekkel.

Kedvezőtlenül nyilatkoztak az utasok a közbiztonságról is, a válaszadók 40 százaléka gyengének, vagy nagyon gyengének és további 40 százaléka tartotta kielégítőnek a vasúton a közbiztonságot. Az egyéb vasúti szolgáltatások közül a mozgássérült utasoknak nyújtott segítséggel voltak elégedetlenek a megkérdezettek.

Szenci Ildikó, az OFE szakértője, a projekt menedzsere hangsúlyozta: az Európai Unióban a közszolgáltatás területén a fogyasztói jogok figyelemmel kísérését kiemelten kezelik. A felméréssel szeretnék elérni, hogy javuljon a minőség a vasúti közlekedésben. Utalt arra, hogy a vasúti közlekedésben is olyan utasjogi chartát kellene életbe léptetni, mint a légi közlekedésben.

Martin Cervenka, a szlovák fogyasztóvédelmi szervezet szakértője a Szlovákiában készült felmérés eredményéről elmondta, hogy az utasok 76 százaléka magasnak tartja a jegyárakat és 64 százalékuk szerint az ár nem tükrözi a szolgáltatás minőségét. Nagy Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vasúti közlekedési főosztályvezető-helyettese szólt arról, hogy a gazdasági környezet is kihat a közlekedés minőségére. Utalt arra, hogy a MÁV a 80-as évek óta jelentős piacvesztést könyvelt el.

A főosztályvezető-helyettes jelezte, hogy az Európai Unióban több vasúti javaslatcsomag készül, ezekben a vasútbiztonsági előírások szigorodnak, illetve meghatározzák a vasúti közszolgáltatás minőségi paramétereit is. Emlékeztetett arra, hogy az állam eddig a közszolgáltatás finanszírozásakor a cégeknek nyújtott támogatást, EU-tagországként azonban az állam a közszolgáltatási tevékenységet fogja finanszírozni és erről szerződést kell majd kötni.

A felmérés tapasztalatait nemzetközi konferencia keretében összegezték az érintett országok fogyasztóvédelmi és vasutas szakértői. A konferenciát követően zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben a fogyasztóvédők hangsúlyozták: az EU-polgár alapvető joga a megfizethető vasúti személyszállítás, a szabad és könnyű hozzáférés, a magas színvonalú és biztonságos vasúti közlekedés biztosítása.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.