Budapesten tavaly novemberben és decemberben végeztek ellenőrzéseket, ezek kedvező tapasztalatai alapján január közepétől valamennyi budapesti és vidéki állomáson rendkívüli jegyellenőrzésekre lehet számítani. Éves szinten két és fél milliárd forint a bevételkiesés a bliccelés miatt.
A tavaly novemberi ellenőrzések első napján egyetlen vonalon egymillió forinttal növekedett a napi bevétel. Ez országos szinten azt jelenti, hogy évente 2,5-2,7 milliárd forint bevételtől esik el a MÁV. Ebből az összegből több mint egy évig lehetne a személykocsik takarítását biztosítani, illetve öt új Desiro motorkocsit vásárolhatna a vasúttársaság, vagy felújíthatna 35 elővárosi vonatot.
A bliccelés tehát a jegyet vásárló, rendszeresen vonatozó utasokat is érinti, hiszen kevesebbet fordíthat a MÁV az általuk jogosan elvárt fejlesztésekre, új járművek beszerzésére, tisztaságra. A rendkívüli ellenőrzések miatt a vasúttársaság arra kéri utasait, hogy – a MÁV üzletszabályzata értelmében – menetjegyüket az állomás elhagyásáig őrizzék meg.
Az akció során a vonatra csak menetjegy birtokában lehet majd felszállni, míg a vonatokról leszálló utasoktól a beérkező vonat mellett, az állomás peronján kérhetik az ellenőrök a menetjegyet. A rendkívüli jegyellenőrzésekről az állomásépület információs tábláin elhelyezett plakátokon, a regionális sajtó útján, a MÁV weboldalán (www.mav.hu) illetve a hangosbemondókon keresztül folyamatosan tájékoztatják az utasokat.
uno.hu
A pakisztáni hatóságok őrizetbe vették az iszlámábádi merénylet feltételezett kitervelőjét














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!