Tovább tárgyalnak a Dunaferrnél a bérekről

Nem közeledtek az álláspontok a Dunaferrnél zajló bértárgyaláson. A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a felkínált 3,8 százalékos emelést - olvasható az mfor.hu-n.

MNO
2004. 01. 16. 8:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dunaferr vállalatvezetésének 3,8 százalékos ajánlata több ugyan mint az első tárgyaláson elhangzott két százalék, de így is nagyon messze van az érdekképviseletek által kért két számjegyű emeléstől. A csütörtöki megbeszélés eredménye, hogy a szociális területeket illetően már körvonalazódik az egyetértés – számolt be a Magyar Rádió.

Mészárosné Garbacz Katalin a tárgyalódelegáció egyik tagja elmondta, hogy a szakszervezetek kellemetlen helyzetben vannak, a kollektív szerződés szerint ugyanis a hónap végéig meg kell születnie az egyezségnek a munkaadóval, tehát a jelenlegi vállalatvezetéssel. A leendő tulajdonossal, az ukrán-svájci konzorciummal, amely úgymond majd a pénzt hozza, azért nem tárgyalhatnak, mert még nem járt le a határideje annak, hogy a konzorcium megkösse a szerződést a bankokkal, tehát ők még nem kihirdetett tulajdonosok.

Hónig Péter, a vállalat jelenlegi vezérigazgatója viszont azt mondta, hogy neki úgy kell tárgyalnia, mintha nem is privatizálnák a részvénytársaságot, vagyis a mostani helyzetben nem tudnak nagyobb bérfejlesztésre ígéretet tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.