Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Warvasovszky tizenhétmilliója: a Fidesz szerint etikátlan

Hozzávetőleg 17 millió forint lesz Székesfehérvár szocialista polgármesterének, Warvasovszky Tihamérnak ez évi jövedelme, de az alpolgármesterek is közel ugyanennyit keresnek 2004-ben. A közgyűlés a legutóbbi ülésén foglalkozott a kérdéssel – mondta a Magyar Nemzetnek Kiss Norbert, a Fidesz megyei elnökségének tagja.

Magyar Nemzet
2004. 01. 15. 8:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte, az ellenzék frakcióvezetője, Gógl Árpád azt javasolta: se a polgármester, se a képviselők tiszteletdíja ne emelkedjen. A költségvetés hiánya ugyanis 2003-ban megközelítette a tíz százalékot, idén pedig közel négymilliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a város, mint tavaly.

Kiss Norbert szerint már csak ezért is etikátlan, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció a törvény által megengedett maximális összeggel emeli saját fizetését. Ez azt jelenti: a költségtérítéssel, a 13. havi illetménnyel, illetve a 12 havi fizetéssel megegyező összegű jutalommal együtt a polgármester éves bevétele megközelítőleg 17 millió forint lesz.

Kiss elmondta: Warvasovszky tavalyi teljesítménye után megkapta a 12 havi fizetésének megfelelő éves jutalmat is. Warvasovszky Tihamér megkeresésünkre lapzártáig nem reagált.

Gidró Kriszta

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.