Horntalanság

Miért nincs szükség – Horn Gyula szerint – se népre, se demokráciára, avagy mit akart Orbán Viktor már akkor, amikor a Kósáné Kovács Magdák még a Tóbiás Jóskáknak tartottak szemináriumot arról, hogy miként kell megszervezni a vietnámi pajtások kommunista önképzését támogató ceruzaküldő akciót – Dévényi István publicisztikája.

Álmodozzunk. Horn Gyula vasárnapi menetrendszerinti hétértékelőjétől egyébként is ábrándos a hangulatom, mert az exminiszterelnök végre megértette velem, hogy nem csak a népre –lásd Medgyessy Péter összes művei –, hanem demokráciára sincs szükség.

Horn Gyula szerint ugyanis ezekben a történelmi pillanatokban, amikor hazánk oly sok kínlódás után az Európai Unió tagja lesz, gyermekded dolog, amikor a fideszes képviselők mondjuk a gyógyszerár botránnyal, vagy a Kulcsár-ügy legfrissebb fejleményeivel foglalkoznak. Tehát a csatlakozásra való tekintettel a parlamenti ellenzéknek minimum fél évig szemet kellene hunynia minden kormánypárti disznóság fölött, hogy sejti szinten érezhesse át a magasztos pillanatot. És ha bekövetkezik ez a kegyelmi állapot, akkor a magyar nép megfogja egymás kezét, és a szikrázóan tiszta kék égbolton ragyogó tizenkét csillag alatt önfeledt boldogságban körbetáncolja a Balatont.

Micsoda egy ócska gondolkodás. Legalább akkora ostobaság, mint amikor egy-egy polgári körös megmozdulás után öt perccel az SZDSZ és az MSZP is kiadja a maga fasizmustól rettegő nyilatkozatát. Holott ilyenkor minden valóban demokratikusan gondolkodó politikusnak pezsgőt kellene bontania, hogy az istenadta nép kezdi megérteni, mi célból is történt a rendszerváltás.

No de hagyjuk a Horn Gyulát, és tényleg álmodozzunk. Annak van most divatja. Amikor Gyurcsány Ferenc sportminiszter és Gurmai Zita, a szocialisták női tagozatának vezetője vörös csillagot óhajt, akkor itt a jobboldalon is nyugodtan dőljünk hátra a fotelban, és képzeljük el, hogy milyen lenne az életünk degenerált álpolitikai problémák nélkül.

Például ha nem úgy indulna a hét, hogy mindjárt kora reggel Lendvai Ildikót kell hallgatni, amint a volt matematikatanárom legrosszabb pillanatait idéző hangnemben követeli: Orbán Viktor most már mondja meg, akarja-e az uniós csatlakozást. Beteg ország, beteg politikusa. Hát persze, hogy akarja. Hiszen már akkor akarta, amikor a Kósáné Kovács Magdák még a Tóbiás Jóskáknak tartottak szemináriumot arról, hogy miként kell megszervezni a vietnámi pajtások kommunista önképzését támogató ceruzaküldő akciót.

Vagy ábrándozhatunk egy olyan Magyarországról, amelyben még véletlenül sem fordulhat elő, hogy a Heller Ágnessel folytatott Holocaust emléknapi televíziós beszélgetés alatt a képernyő alsó részén a következő barátságos üzenet fusson: A nézők 73 százalékának véleménye szerint a Fidesz nemzeti petícióján az aláírások többsége hamisítvány. (Mellékesen jegyzem meg: a Magyar ATV kérdései valami egészen bizarr jövőképet vetítenek elénk, azon sem csodálkoznék, ha az Európai Uniós választási kampány finisében a nézőknek olyan felvetésekre kellene igennel vagy nemmel voksolniuk, mint például “Elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz elnökségi ülésén rendszeresen nyers emberhúst fogyasztanak, és szűz lányok vérét isszák a résztvevők?”)
De álmokból ennyi elég is volt mára, már csak azért is, mert a baloldal láthatóan nem pazarolja ilyesmire az idejét. Szóval ébresztő.