Bár a tájékoztatót a politikusnak a Hetek című lapban megjelent, elhíresült kijelentései kapcsán hívták össze, Kósáné mind az MNO, mind más újságírók kérdésére elzárkózott attól, hogy bővebben kifejtse Szili Katalin elhatárolódásával kapcsolatos véleményét.
A képviselő Szili álláspontjára reagálva és az MNO által is idézett, sértő, egyházellenes kijelentésére mindössze azt mondta: már kiadott erről egy MTI-közleményt. Hozzátette: Szili Katalinnal ők a parlamentben „átölelték” egymást.
A sajtótájékoztatón szintén jelenlévő Tóbiás József pártigazgató félbeszakította az MNO kérdését, mikor a Hetekben megjelenteket szó szerint idézve, azt szerettük volna megtudni: mit ért Kósáné azon, hogy úgy járhat Európa a laikus ünnepekkel, mint ő augusztus 20-ával?
Az MSZP népszerűségi indexével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Kósáné kifejtette: a közvélemény-kutatásokat lehet politikai, anyagi eszközökkel befolyásolni, ez alól csak a „tisztességes” közvélemény-kutatók képeznek kivételt.
Kósáné Kovács Magda: Nem vonok vissza semmit
Nem szándékozom semmiről lemondani, semmit visszavonni, magyarázkodni – jelentette ki újságírók előtt Kósáné Kovács Magda, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselőjelöltje mai, rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!