Az alábbiakban közöljük Orbán Viktor beszédét:
„Meglehetősen nehéz helyzetben vagyok, szokatlan szerepben állok itt Önök előtt, mert amit most itt látnak az nem más, mint egy egyszemélyes előzenekar. Egyetlen dolgom van, hogy figyelmükbe ajánljam a június 13-án esedékes első szabad európai választásokat, és ami ennél is fontosabb, hogy mindannyiuk figyelmébe ajánljak egy kiváló embert, egy remek sportembert, egy páratlan barátot, Schmitt Pált. Őt kell most beharangoznom, és bár Magyarország törvényei szerint a választás titkos, én már el is árultam, hogy kire fogok szavazni, és azt, hogy Önöket mire szeretném buzdítani.
Mielőtt azonban a főzenekar megérkezne, engedjék meg, hogy néhány gondolatomat megosszam Önökkel. Bizonyára Önök is figyelték, hogy az elmúlt hetekben-napokban az ország számos helyén megfordultam, sok tízezer emberrel találkoztam, és nyugodtan mondhatom Önöknek, hogy mi akkor is együtt vagyunk, ha nem vagyunk mindannyian egy helyen. A Nemzeti Petíciót támogató sok százezer aláírás is azt bizonyítja, hogy az ország közeli és távoli vidékein, minden szegletében sokan vagyunk, akik egyet gondolunk. Engedjék meg, hogy mindenkinek megköszönjem, aki munkájával, aláírásával, támogatásával hitet tett a munka, az otthon és a biztonság pillérein nyugvó Magyarország mellett. Ez a sok százezer aláírás az Önök sikere, és Önöknek köszönhetően a Szövetségé, vagyis mindannyiunké, akik lerohanás helyett az odafordulást és durvaság helyett a szelíd meggyőzést választották.
Sok helyen megfordultam az elmúlt hetekben, és a június 13-ai választásokat szóba hozva mindig mindenhol ugyanazzal a három kérdéssel találtam szembe magam. Miről is szól ez e választás? Miért kellene elmennem? És kire érdemes szavazni? Ezekre a kérdésekre az előzenekarnak kell választ adnia.
A választás egyik legfontosabb értelme éppen az, hogy bizalmunkat élvező, felkészült, hazaszerető, és a magyarok nemzeti érdekeiért küzdeni kész képviselőink legyenek Brüsszelben. Olyan hazaszerető emberek legyenek ők, akiknek véletlenül sem jut eszükbe, hogy a magyar nemzeti szimbólumokat elrejtsék, vagy az első adandó alkalommal a határon letakarják. De ez a választás másról is szól majd. Arról is szól, megvan-e még a bizalom az ország vezetői iránt. Erről eddig a kérdésről négy évente csak egyszer mondhattunk véleményt, és most itt az alkalom, hogy két év után is megtegyük.
Miért kellene elmennem? – kérdezik sokan. Bizonyára Önöknek is feltűnt, hogy május 2-án reggel nem Brüsszelben, hanem odahaza a saját ágyunkban ébredtünk fel, és itt maradt velünk az összes gondunk és bajunk is. Ebből is látható, hogy nem Magyarországnak kell európaibbnak lennie, hanem a fizetéseknek és a nyugdíjaknak. Azért kell tehát elmennünk, mert május 2. után is miden választás a mi saját, személyes életünkről szól majd.
Különösen a fiatalok szoktak megkeresni azzal a kérdéssel, hogy miért menjenek el választani. Először is engedjék meg, hogy a választásra érett korba lépett fiataloknak, akik közül sokan éppen tegnap ballagtak, sok örömet, sikert és boldog életet kívánjak mindannyiunk nevében, és azt ajánljuk figyelmükbe, tegyék fel maguknak azt a kérdést, miért kellene hagyniuk, hogy mások döntsenek helyettük. A felnőtt korba lépés éppen arról szól, hogy ezentúl már nem mások döntenek helyettük, mert itt az alkalom, hogy önálló felnőttként viselkedjenek, így gondolkodjanak, és így is döntsenek.
Miért kell még elmenni? Azért, hogy véleményt mondjunk – azok is, akik 2002-ben még bíztak az ország vezetőiben, és azok is, akik már akkor sem – arról, hogy vajon az történik-e ma Magyarországon, amit ígértek. Véleményt mondjunk arról, hogy vajon jó irányba mennek-e a dolgok Magyarországon. Mindannyian tudjuk, hogy két évvel ezelőtt nem erről volt szó. Azt mondták, hogy nem lesz gázáremelés, és mindannyian tudjuk, mennyien szenvednek ma ettől. „Továbbvisszük a Széchenyi Tervet” – mondták, és aztán kiszorították belőle a szuszt. Azt mondták, kibővítik az otthonteremtés lehetőségét, és szétzilálták a fiatalok lakáshoz jutási esélyeit. Azt mondták, a polgári kormánynál is erőteljesebben támogatják majd a magyar gazdákat, és most tízezer szám állnak a magyar gazdák a tönk szélén. Azt mondták, a diákhitel kamatát majd csökkenteni fogják, ehhez képest felemelték. A nyugdíjasoknak azt mondták, adni fognak, csak elfelejtették hozzátenni, hogy kétszeresen vissza is veszik a növekvő árakon keresztül. Ráadásul mindannyian tudjuk, hogy újabb megszorító csomagok is készülnek. Ha máshonnan nem, hát onnan, hogy cáfolják ezeket a híreket. Emlékszünk még a régi időkből, hogyan is kell Népszabadságot olvasni.
Nap mint nap azt halljuk, hogy jó irányba mennek a dolgok, kedvezőek a gazdaság tényei. Egy pillanatra most hunnyunk szemet afölött a tény felett, hogy a gazdasági adatok leginkább azóta javulnak, mióta elmozdították a statisztikai hivatal elnökét és helyetteseit, ez lehet puszta véletlen is. Az azonban már kevésbé vitatható, hogy nem mehetnek egy országban jól a dolgok, ha az átlagkeresettel rendelkező emberek a jövedelmük 70 százalékát létfenntartásra fordítják: élelmiszerre, gáz- és villanyszámlára, közlekedésre, és akkor még nem beszéltünk a gyerekek taníttatásáról, különórákról, nyaralásról. A nyugdíjasok helyzete még ennél is nehezebb, hiszen egy átlag nyugdíjas nyugdíjának 75 százalékát kénytelen létfenntartási célokra elkölteni. Magyarországon még mindig él másfél millió olyan ember, és velük együtt ennyi család, akik kétkezi fizikai munkából tartják fenn magukat, és az ő átlagkeresetük a mai árak mellett körülbelül 78 ezer forint. Mehetnek-e ilyen körülmények mellet egy országban jól a dolgok? Nem mehetnek jól a dolgok egy országban, ha egyre rosszabbul megy az embereknek. Akármit is mutassanak a számok, mert egy országban nem számok élnek, hanem emberek. Ugyanannyit dolgozunk, mint korábban, mégis egyre nehezebb megélni.
Változtat-e valamin a választás kimenetele? Ha elegen megyünk el szavazni, ha egybehangzóan kifejezzük, hogy változásra van szükség, akkor a választás végeredménye komoly és mélyreható változásokat hozhat. Eddig minden választás változást hozott, vagyis a választás tanulságait mindenkinek le kell vonnia, ellenzéknek és kormánynak egyaránt. Ha meggyőző számban és egybehangzóan mondjuk ki, hogy változtatni kell, akkor ez a változás meg fog történni. Ez a demokrácia lényege, és ha hiszünk benne, akkor működik. A változásnak meg kell történnie, és a tét nem kicsi: ha elegendő számban mondunk véleményt, akkor nem lesz más választása a kormányzatnak a választás után, minthogy leállítsa a kórházak privatizációját, megfékezze a közüzemi árak emelkedését, támogassa a gazdákat, visszaállítsa az otthonteremtési támogatást, és meg kell védenie e munkahelyeket.
Kire érdemes szavazni? Nem érdemes elkövetni a hibáinkat, ha nem tanulunk belőlük. Egyetlen voksnak sem szabadna elvesznie. Ezen a választáson, éppen úgy, mint az országgyűlési választásokon létezik belépési határ. Aki nem éri el az ötszázalékos határt, az elveszíti azokat a voksokat, amelyeket a polgárok rá adtak. Nem érdemes olyan közéleti szereplőkre szavazni, akiknek az esetében akárcsak a kétsége is fennáll annak, vajon képesek-e elérni a törvényben előírt ötszázalékos határt. Kérem Önöket, ne feledjék: minden szavazat egy vélemény Magyarország jövőjéről. Vigyázzanak, nehogy elvesszen a véleményük, különösen azokéra vigyázzanak, aki egyébként változtatni szeretnének.
Arra a kérdésre is választ kell adnunk, hogy miről nem szól a választás. Először is ez a választás nem szabadna, hogy a barátaink felől érkező támadásokról szóljon. Nem baj, ha Münnich Ferencnek neveznek bennünket, nem baj, ha Grósz Károly jut valakinek rólunk az eszébe. Ha barátainkról van szó, akkor egyetlen tanácsom van az Önök számára: tűrjük el. Tűrjük el, legyünk udvariasak, szelídek akármilyen nyilak is repüljenek felénk a kalapok alól. Arra kérem Önöket, hogy ne feledjék el, hogy mi összetartozunk, és nem fogjuk hagyni, hogy barátainkból ellenfelek legyenek. Ehhez türelemre, megértésre és szelíd határozottságra lesz szükségünk a következő néhány hétben.
Miről nem szól még ez a választás? Ez a választás nem szólhat a háborúról. Tudjuk, tartózkodnak Magyarországon olyan vendégmunkások, akik ennek az ellenkezőjét tanácsolják a magyar közélet szereplőinek. Vannak, akik szerint ez a választás a lerohanásról szól. Vannak, akik azt mondják, hogy reggel ők fognak nekünk először köszönni, este majd ők kívánnak jó éjszakát. Volt már olyan ember Magyarország történetében, akivel ez megtörtént. Ez nem vált be. Nekünk azzal a tiszteletteljes kéréssel kell fordulnunk a szocialistákhoz, hogy engedjék meg nekünk továbbra is azt, hogy reggel a gyermekeink kívánjanak először jó reggelt, és este a feleségünk kívánjon jó éjszakát.
Engedjenek meg egy megjegyzést a vendégmunkásokról. Magyarország egy barátságos hely, a magyar emberek vendégszeretők. Mindenkit szívesen látunk, aki jó szándékkal érkezik hozzánk, és együtt akar velünk élni. Csak három kérésünk van. Az első: ha pénzt csinál itt, Magyarországon, akkor legalább annyi adót fizessen, mint mi, akik itt élünk. A második kérésünk az, hogy ne éljen vissza a vendégjoggal, és ne sértegessen bennünket: ne mondja azt, hogy aki nem a szocialistákra szavaz, az fasisztákra kénytelen szavazni. Halkan, csendben arra kérjük a vendégeket, hogy fizessenek adót, ne sértegessenek bennünket, s harmadjára, hogy ne forgassák fel békés életünket, ne változtassák háborús övezetté a magyar közéletet.
És arról sem szólhat ez a választás, hogy az ország melyik részét tudjuk itthon hagyni. Bár választási kampány áll előttünk, de azt kell mondanunk, hogy mi nem háborúzunk, mi nem küzdünk senki ellen, különösképpen honfitársaink ellen nem vagyunk hajlandók háborúzni. Nekünk azoknak a biztonságát is meg kell védenünk, akik nem minket választottak, és azokét is, akik nem minket fognak választani június 13-án. Mi csak velük együtt akarunk magyarok lenni Európában.
Amikor Schmitt Pált megkérdeztem arról, hogy vállalná-e a Szabad Európa Lista vezetését, akkor több feltétel szabott. Az egyik az volt, hogy ő találja ki a választási kampány meghatározó jelmondatát. Bizonyosan tudhatta, hogy mi lesz ez a mondat, mert úgy látom, hogy egész életében ez a mondat csengett a fülében, ez a mondat határozta meg életpályáját. A mondat, amely úgy hangzik: „Csak együtt sikerülhet!”
Nekünk olyan képviselőkre van szükségünk az európai parlamentben, akik nem háborúznak sem egymással, sem Európával, hanem együtt akarnak és tudnak tenni Magyarországért és Európáért. Olyan emberekre van szükségünk, akik tudják, nincs olyan evilági, földi cél, amit érdemes az emberi méltóság elvesztése árán is elérni. Aki elveszti az emberi méltóságát, az mindent elveszített. Lehet hatalma, pénze vagy sikere az élet bármely területén, akinek emberi méltósága odalett, az a legnagyobb vesztes minden ember közül. Éppen ezért a kampány kiélezett pillanataiban is arra kérem Önöket, tartsuk emlékezetünkben, hogy milyen eszmék és elvek nevében léptünk szövetségre egymással. Hadd idézzek az Alapító levélből: „Bízunk abban, hogy szövetségünkkel a nemzeti összefogást is szolgáljuk. Bízunk abban, hogy szövetségünkkel hozzájárulunk az erős és egységes magyar nemzet ügyéhez. Bízunk abban, hogy szövetségünk segíti a magyarok közötti bizalom, barátság és együttérzés erősödését. Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”
Orbán Balázs
Nyugat-Európában már különleges rendőri intézkedések kellenek az ünnepeken
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!