SZDSZ, vagy amit akartok, avagy Demszkyt Bagdadba

Figyelmünkre érdemes az SZDSZ legfrissebb öndefiníciója, miszerint ebben a mostani kampányban Magyar Liberális Pártnak gondolják magukat. E háromszavas önmeghatározásból legfeljebb az utolsó két betű tekinthető igaznak, az rt. ugyanis utal a vállalkozás gazdasági jellegére, azzal a megszorítással, hogy esetükben nem részvénytársaságról, hanem korlátlan felelőtlenségű társulatról beszélhetünk.

Azért valljuk be, van valami elismerésre méltó abban a gátlástalan szemtelenségben, ahogy a magyarországi baloldal pártjai politizálnak. Bármennyire is visszataszító, megérdemel egy kalapemelést például az a buzgalom, ahogy minden voksolás előtt –legalább is saját bevallásuk szerint – oroszlánként küzdenek egy etikai kódexért, melyről már aláírása pillanatában tudják, hogy eszük ágában sincs betartani.

Hasonlóan figyelmünkre érdemes az SZDSZ legfrissebb öndefiníciója, miszerint ebben a mostani kampányban Magyar Liberális Pártnak gondolják magukat. E háromszavas önmeghatározásból legfeljebb az utolsó két betű tekinthető igaznak, az rt. ugyanis utal a vállalkozás gazdasági jellegére, azzal a megszorítással, hogy esetükben nem részvénytársaságról, hanem korlátlan felelőtlenségű társulatról beszélhetünk.
A szabad demokraták Európa Parlamenti kampánya, amúgy is különleges fenomén, hiszen a párt listavezetője Demszky Gábor a demokratikus Magyarország történetében példátlan módon – igaz másodállásban – de 1990 óta ugyanazt a posztot tölti be, Budapest főpolgármestere. Ezért még akkor is kézen fekvő lenne a liberális politizálás eme kísérleti terepén elért eredményeikkel reklámoznák önmagukat, ha legkésőbb a 2002-es választások óta tudható, egy tisztán pozitív kampány önmagában kevés a sikerhez. Ennek ellenére több mint jellemző, hogy Budapest „liberalizálásában” elért SZDSZ-es sikerek helyett maradnak az üres ígéretek, mint például, hogy ha Demszky kijut Strasszburgba, akkor lehetővé teszi az EU számára, hogy Brüsszel régi álma teljesüljön és támogatathassa a lepusztult budapesti panellakások helyreállítását. Azt viszont el kell ismernünk, az SZDSZ listavezetőjének igaza van, amikor áldásos tevékenysége nyomán Budapestet motorhoz hasonlítja, hiszen mindkettő hangos, büdös, mocskos és képtelenség benne élni.

A létért való küzdelemben minden megengedett, tanították a leghírhedtebb háborús propagandisták Goebbels, Ehrenburg és jelenleg hazánkban turistaként tartózkodó kiváló tanítványuk Ron Werber. Ebben a szellemben, no és a kétségbeeséstől hajtva a szabad demokraták a múlt héten még azt is tudakolták a véletlenül a honlapjukra tévedőktől, hogy mi legyen a határokon túli magyarokkal. Bár három választ adtak meg, nem találtam meg köztük a „hagyjanak nekünk békét” felkiáltásban összefoglalható koncepciójukat. Hiszen a kérdés SZDSZ-es végső megoldásáról a szavak helyett sokkal többet elárul oszlopos EP képviselőjük Eörsi Mátyás aktivitása. Aki hihetetlen aktivitást mutat a Libiában halálbüntetéssel fenyegetett bolgár egészségügyiek megmentése érdekében, míg a másfél évtizede zajló Agache-ügyben még véletlenül sem hallatta a hangját. Igaz ott az áldozatok a másság veszélyes válfaját képviselő erdélyi magyarok.

A kampány egyik leginkább szívmelengető jelenetét a szabad demokraták „hazatalálása” jelentette. Végre találtak egy országot, amiért érdemes élniük, küzdeniük és dolgozniuk, s amelyért még az amúgy gyűlölt és megvetett magyar katonák történelmi bűneit is hajlamosak elfeledni. Megható szeretettel aggódnak az iraki demokráciáért, melyet – ugyan ki más lehetne ezért a felelős – a csúf Zorbán szeretne aláásni. S lássunk csodát, az a párt amelyik néhány éve még vehemensen küzdött a magyar hősökről történő megemlékezés ellen, most hadfiaink vitézségét zengi. Olyan képességeket tulajdonítva a zászlóaljnyi szállítókatonának, amire a 130.000 amerikai és a tízezres brit elitkontingens eddig képtelennek tűnt, nevezetesen a vérontás megakadályozását a Tigris és Eufrátesz vidékén.

Nagyszerű pillanat ez, de én óvatosságra intenék. Vajon nem jelent túlzott kockázatot a bimbózó iraki demokrácia számára a magyarok megjelenése? Vállalható ez? Látva a romvárosok igazgatásában már amúgy is felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett Demszky Gábor lelkesültségét, vagy a számtalan etnikai és vallási konfliktus megoldásában már bizonyított Fodor Gábor elkötelezettségét, végre le kell vonunk a tanulságot. Ezen tehetségeket, a szakértelem szinonimájaként használt pártjukkal egyetemben nem kényszeríthetjük arra a reménytelen feladatra, hogy tehetségüket a magyar ugarra pazarolják. Mert az aligha vitatható, ha a magyar csapatok kint tartózkodásában vita is van a politikai élet szereplői között, abban össznemzeti konszenzust lehet elérni, hogy helyettük az SZDSZ-t küldjük Irakba. Aligha vitatható ez a legtöbb, amit hazánk a válság megoldásáért megtehet.