
XIV. Leó pápa a hivatások vasárnapján tíz új papot szentelt fel
Hatan olaszok voltak, a másik négy Mexikóban, Szaúd-Arábiában, Kamerunban és Kolumbiában született. A Vatican News beszámolója szerint XIV. Leó hangoztatta, hogy a papnak minél erősebb a Krisztussal való köteléke, annál mélyebben kötődik az emberek közösségéhez. „Nincsen ellentét, nincsen versengés ég és föld között: Jézusban örökre egybe forrnak” – jelentette ki.
A felszenteltekhez fordulva azt mondta, azon túl, hogy jó papnak kell lenniük, feladatuk, hogy tisztességes és rendelkezésre álló állampolgárok, a béke és a társadalmi testvériség építői legyenek.
A pápa a papi kötelezettségek között megemlítette, hogy a papnak nem szabad tartania a veszélyeket rejtő valóságtól, ellenkezőleg a veszélyek között a békét kell terjesztenie, tudva, hogy a béke biztonságot nyújt. Úgy vélte, a korunkban élő emberek biztonságigénye agresszívvá teszi a lelkeket, bezárja a közösségeket, ellenség és áldozati bárányok keresését ösztönzi: „gyakran félelem övez bennünket, és talán félelem van bennünk is”. Arra kérte paptársait, főleg ott, ahol távolság mutatkozik emberek és egyház között, „hagyjátok nyitja a kapukat! Tegyétek szabaddá a belépést, és álljatok készen a kilépésre”. Hozzátette: a pap „csatorna, nem szűrő”.
Lépjetek ki, és találkozzatok a kultúrával, az emberekkel, az élettel!
– mondta XIV. Leó, aki kijelentette, a papoknak ismerniük kell azt a valóságot, ahol a hívek, világiak, családok, fiatalok és idősek, gyermekek és betegek élnek.”



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!