A bukás kilencven perce

Szinte az összes spanyol újság a vasárnap esti Spanyolország – Portugália (0-1) mérkőzésről cikkez, keresve a kiesés okait és a felelősöket. A nemzeti tizenegy váratlan búcsúja szinte gyászhangulatot teremtett Spanyolországban.

Kisberk Szabolcs
2004. 06. 21. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válogatott újabb bukása – olvasható a La Razón vezető híreként. A lap igen durva szavakkal illeti Inaki Saezt, a válogatott szövetségi kapitányát, amiért a spanyoloknak búcsúzniuk kellett az EURO 2004 további küzdelmeitől.

A lap a szövetségi kapitány számlájára írja, hogy a csapat összeállításnál „a kedvenc játékosait részesítette előnyben”, amikor választhatott volna „jobb fizikai és szellemi adottságú futballistákat is.” Az újság magyarázatot követel Saeztől és attól is, aki megújította a szerződését 2006-ig.


Az ABC szintén a válogatott kiesésének okait kutatja. A bukás kilencven perce – fogalmaz a vezércikk első sora. A kudarc nem fogható a játékvezetőre, sem a pályára, de még csak a balszerencsére sem. A válogatott azért mehet vakációzni, mert nem tudott jogot szerezni arra, hogy folytassa a versenyt, ami normál esetben is nagy, de most különösen az.

Így írják a történelmet. Spanyolország megint kiesett a legjobb nyolc közül, egyszerűen azért, mert nem érdemelte meg a továbbjutást– zárja sorait az ABC cikke.


Teljes szerencsétlenség – írja az El Mundo.

A baj azzal kezdődött, hogy Portugália megszerezte a vezetést, és úgy végződött, hogy végig ura volt a helyzetnek – kezdi beszámolóját a lap. A szomorú hangvételű tudósítás nem támadja olyan durván a szövetségi kapitányt, de komoly tragédiának festi le az eseményeket. A végén már minden elveszett, habár a „szomszéd fiai” nem piszkálták fel jobban a spanyolokat a szokásosnál, mi azonban történelmi tehetetlenségünknél fogva elbuktunk – fogalmaz az El Mundo.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.