A csendesen szunyókáló forintpiacot a cseh jegybank ébresztette fel csütörtökön délben. Csehország központi bankja a héthetes kamatlábat (repót) 25 bázisponttal 2,25 százalékra emelte. Az intézkedés kellemes meglepetésként érte a piacot, a cseh jegybank ugyanis három éve nem emelt kamatot és a legtöbb piaci szereplő azt feltételezte, hogy a negyedéves cseh inflációs jelentés júliusi napvilágra kerüléséig nem is tesz ilyen lépést. A cseh intézkedés jót tett a korona árfolyamának, és a forintot is kimozdította a holtpontról – adta hírül a hvg.hu.
Az euró jegyzése a döntés előtti 31,78-as szint után 31,55 koronáig süllyedt. A magyar fizetőeszköz euróhoz viszonyított árfolyama pedig néhány óra alatt egy forinttal, 253 forint/euróig erősödött.
Segítette a forintot az is, hogy egyre többen bíznak a lengyel kormányválság elkerülhetőségében, miután úgy tűnik, a kijelölt miniszterelnöknek végre sikerült összekalapálnia a megválasztásához szükséges parlamenti többséget, így erősödik a zloty. A piacok némi megnyugvással vették tudomásul, hogy az Európai Bizottság elfogadta a magyar deficitlefaragási programot.
A 3 éves lejáratú kötvények csütörtöki budapesti aukciója is optimista hangulatban zajlott. A várakozásokkal ellentétben a kereslet jelentős volt, és a hozamok is szépen csökkentek. Az Állami Követeléskezelő Központ által felkínált 50 milliárd forintnyi papírra 118 milliárd forintot meghaladó ajánlat érkezett, az átlaghozam pedig a tegnapi másodpiaci hozamszinthez képest 32 bázisponttal mérséklődött. A hosszúlejáratú papírok hozamesése tehát folytatódott.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!