A Fidesz meg akarja hallgatni Medgyessy Pétert

Kisberk Szabolcs
2004. 06. 30. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másfél évvel ezelőtt Medgyessy Péter és Kovács László kijelentette, hogy szükséges az iraki szerepvállalás. Kovács kijelentette azt is, azon dolgoznak, hogy komoly szerepet kapjanak a magyar cégek az iraki újjáépítésben. Ez egyetlen hazai cégnek sem sikerült – emelte ki Lengyel Zoltán fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

Ezért az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának összehívását és Medgyessy Péter kormányfő meghallgatását kezdeményezzük. Szerintünk a magyarok részvétele a közel-keleti térség folyamataiban nem váltotta valóra a gazdasági téren hozzá fűzött reményeket – mondta Lengyel. Emlékeztetett: – Az Egyesült Államok megígérte, hogy Magyarország a békefenntartásért cserében részt vehet az iraki újjáépítésben is.

Meg akarjuk kérni Medgyessy Pétert, hogy számoljon be arról, pontosan mennyibe került eddig az adófizetőknek a magyar kontingens iraki és afganisztáni részvétele, és mennyibe fog kerülni az év végéig. Továbbá tudni szeretnék, hogy a miniszterelnök amerikai tárgyalásai nyomán mely hazai cégek vehetnek részt az újjáépítésben, végül pedig azt, hogy valójában kinek volt üzlet Magyarország részvétele az iraki háborúban – fogalmazott Lengyel Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.