A Fidesz Zöld Tagozata megértéssel fogadja Kis Zoltánnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkárának azt a döntését, hogy a kormány agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási politikája miatt lemond megbízatásáról – írja közleményében Medgyesy Balázs, a tagozat elnöke.
Hangsúlyozza: a Medgyessy-kormány csaknem teljesen lemondott az uniós agrár-környezetvédelmi támogatásokról, a csatlakozó országok között utolsó helyre navigálta e téren Magyarországot, a gazdák támogatása helyett a hátrányukat növelte külföldi versenytársaikkal szemben. – Ezáltal a mezőgazdaság és a vidék nem uniós támogatásokkal megerősített fejlődési pályára került, hanem mély válságba jutott. Emiatt azonban legkevésbé Kis Zoltánnak kellett volna lemondania – teszik hozzá. – Egy olyan országban, ahol a kormány tervezési dokumentumaiban csaknem félmillió, a mezőgazdaságból élő embernek kell kenyérkeresetéről lemondania, az egész kabinetnek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, de legalább a földművelésügyi miniszternek távoznia kell – hangsúlyozza az ellenzéki politikus.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!