A Jukosz-részvényesek perelnék az orosz államot

Két nagy londoni ügyvédi irodát is felfogadott az orosz kormány elleni per előkészítésére az orosz Jukosz olajipari cég főrészvényesei alkotta Menatep pénzügyi csoport, arra az esetre, ha az orosz hatóságok csődbe kényszerítik a bírósági adóprés szorongatta céget – ezt a Menatep igazgatója közölte Londonban.

MNO
2004. 06. 18. 16:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tim Osborne, a gibraltári bejegyzésű befektetőcsoport igazgatója a Financial Times pénteki számának nyilatkozva azt mondta: a befektetők továbbra is azt várják, hogy az orosz kormány „becsületes módon jár el”. Arra az esetre, ha mégsem, „máris igen sok (jogi) szakvéleményt begyűjtöttünk, és igen gyorsan fogunk lépni” – mondta a Menatep vezetője.

Bob Amsterdam, a Menatep és a Jukosz perbe fogott, volt vezére, Mihail Hodorkovszkij jogi tanácsadója azt mondta a brit üzleti napilapnak: a csoport felhívja a Jukosz esetleges vagyon- vagy részvényértékesítése iránt érdeklődő országok vagy befektetők figyelmét, hogy „az (orosz hatóságok által) összehangolt, illegális lépéseket (a Menatep) minden létező jogi fórumon megtámadja” – adta hírül az eBroker.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.