A liberálisok győztek Szerbiában

Szerbiában Borisz Tadics, az ellenzéki Demokrata Párt jelöltje nyerte meg az elnökválasztást a radikális párt alelnökével, Tomiszlav Nikoliccsal szemben - írja a radio.hu.

MNO
2004. 06. 28. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európa-barát Tadics lesz Szerbia első olyan elnöke, aki sohasem volt a kommunista párt tagja, és akit a nemzetközi közösség is örömmel lát a súlyos történelmi örökséggel sújtott Szerbia élén.

A választást megfigyelő civil szervezet nem hivatalos végeredményei szerint a választáson váratlanul magas, közel 49 százalékos volt a részvételi arány, s polgárok 53,7 százaléka szavazott az Európai Unióhoz való felzárkózást szorgalmazó Tadicsra. Riválisára, a radikális Tomiszlav Nikolicsra a polgárok mintegy 45 százaléka adta voksát.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kasza József a választási eredmények ismeretében kijelentette: büszke a Vajdaság polgáraira és az itt élő magyarokra, akik nagy számban mentek el szavazni, és a demokrata Borisz Tadicsra adták voksukat. Kasza József szerint Tadics megválasztása annyit jelent, hogy Szerbiában hamarosan, feltehetőleg már ősszel parlamenti választásokra kerülhet sor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.