A közelmúltban módosult kormányrendelet alapján júliustól már a nyomtatók és az úgynevezett multifunkcionális eszközök is a reprográfiai díjjal terhelt készülékek körébe esnek. Díjat azonban egyelőre még nem kell fizetni utánuk, mivel előreláthatólag az ősszel kezdődik a tarifák egyeztetése a kötelezettek érdekképviseleteivel. A díjtáblázat az év vége felé készülhet el. A kivetendő tarifák nem terhelik visszamenőlegesen az érintetteket – közölték a Világgazdaság érdeklődésére a Magyar Reprográfiai Szövetségben. Valószínűleg a nyomtatók után fizetendő összegek alacsonyabbak lesznek a fénymásológépek tarifáinál.
Reprográfiai díjat jelenleg a fénymásológép-gyártók, illetve -importőrök, valamint az ilyen készüléket ellenérték fejében üzemeltetők kötelesek fizetni. Az importőröknél a gép másolási sebességétől függően 3400-tól 90 700 forintig terjed az értékhatár. Az úgynevezett copy shopokban a gépek teljesítményéhez és az üzemeltetés helyéhez igazodóan 2600–10 500 forint között mozog a díj havi összege. Ennél kisebbek – 1500–7800 forintig – a kiskereskedelmi üzletekben működtetett készülékek után fizetendő tarifák.
Már 2000-ben, a fénymásolási díj bevezetésekor felmerült, hogy a nyomtatók is tartozzanak a védett művek sokszorosítására alkalmas, tarifaköteles eszközök körébe. Akkor azonban kimaradtak a jogszabályból. A kormányrendelet módosítását nagy vita előzte meg. Az igazságügyi kormányzat, a reprográfiai szövetség, a szabadalmi hivatal a törvényre, illetve az idevágó uniós irányelvre hivatkozott, míg az informatikai érdekképviseletek az eszközök – díj indukálta – nagymértékű, 15–60 százalékos drágulásával érveltek. A reprográfiai szövetség számítása szerint azonban 3-5 százaléknál nem lesz nagyobb az áremelkedés.
Világgazdaság
Kéziválogatottunk csapatkapitánya áttörést vár a januári Európa-bajnokságtól















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!