Vélhetően hamisított italokat fogyasztottak azok az iráni férfiak, akik közül legkevesebb tizenketten meghaltak, több mint huszan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba egy hétvégi poharazást követően – adta hírül a BBC.
A Shiraz városának egészségügyi intézményeiben ápoltak közül öten megvakultak; mások szerencsésebbbek voltak: a beszámítható állapotban lévő túlélők el tudták mesélni, hogy – állítólag – olyan főzetet fogyasztottak, amely hatásosságának növeléséhez metanolt használtak készítői.
Mivel a muszlim vallási előírások miatt tilos bárminemű alkoholtartalmú ital fogyasztása Iránban, a helyi orvosok jó ideig elképzelni sem tudták, mi történt a betegekkel. Azt, hogy a pórult jártak valójában mit ittak, nehéz kideríteni, mert hozzátartozóik vonakodtak bármit is elárulni a hatóságoknak. A helyi bíróság közlése szerint az ügyben eddig tizennégy embert vettek őrizetbe.
Az első bonclásokat olyan elhunytakon végezték el, akik utolsó szavaikkal azt állították, szintén a metanolos varázsfőzetből ittak.
Bár Shiraz a világ egyik leginkább kedvelt szőlőfajtájának és az abból készült bornak adta a nevét, a szeszesitalok forgalmazása tilos arrafelé. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a pultok alól, bögrecsárdákból árult italok kereskedelme szépen virágzó üzletág. A bordílerek helyben állítják elő, vagy külföldről csempészik be a búfelejtőket. A jól menő üzlet és a beszerzési nehézségek miatt néhány illegális forgalmazó, ha a szükség úgy hozza, „feldúsítja” a kifogyóban lévő készleteket; a művelethez metanolt is felhasználnak.
A metanolt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!