Bizonyított az első magán űrrepülőgép

Az állami űrhajózási ügynökség monstre költségvetésének töredékéért építette egy tervezőcsapat azt az űrjárművet, amely tegnap kilépett a világűrbe. A SpeaceShipOne az átlagfogyasztó űrutazásának előhírnöke lehet.

MNO
2004. 06. 22. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindössze húszmillió dollár körüli befektetéssel hozták létre azt az űrjárművet, amely hétfőn, a kaliforniai Mojave-sivatagból szállt fel és érte el a világűr határának tekintett 100 kilométeres magasságot, kilépve a Föld légköréből.

A SpaceShipOne névre keresztelt kisméretű űrhajó egy hordozó repülőgép alá erősítve jutott 15 kilométer magasságba. Ott levált a hordozóról majd saját rakétájának 80 másodpercig való működtetésével jutott 100 kilométeres magasság fölé. Innen szabadeséssel és siklórepüléssel 20 perc alatt ereszkedett le, és ért földet. Ha ezt a műveletet a későbbiek folyamán három személlyel a fedélzeten, két héten belül kétszer végre tudják hajtani, akkor a vállalkozók elnyerik az „Ansari X Prize” nevű alapítvány 10 millió dolláros díját, amelyet az első, nem állami finanszírozású, 100 kilométer fölötti magasságba jutó űrhajó konstruktőrének hirdettek meg.

A próbarepülés igazolta, hogy az állami űrhajózási ügynökség óriási költségvetéséhez képest töredék ráfordítással is lehet látványos műszaki eredményeket elérni. (Világgazdaság)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.