Az érintettek természetesen nem győzik hangsúlyozni, hogy szó sem lehet „egyeztetésről”. A korábbi kiváló tréner joggal bizakodhat, hiszen csapata még nem kapott gólt Portugáliában, s ebben nagy szerepe van a kiválóan védő Thomas Sörensennek.
A rivális svédek szintén jól teljesítettek eddigi, hiszen a bolgárok elleni 5-0-ás diadalt követően 1-1-et játszottak az olaszokkal.
A svédeknek a győzelem mellett bármilyen döntetlen továbbjutást jelent. A dánoknak – olasz siker esetén – a 0-0 nem jó, az 1-1 pedig csak akkor, ha Vieriék legfeljebb 1-0-ra nyernek. Amennyiben a skandináv csata ugyanis 1-1 és az olaszok két góllal bizonyulnak jobbnak a bolgároknál, az UEFA együttható nekik kedvez, ha pedig nagyobb különbséggel győznek, már a gólarány alapján továbbjutnak.
Ha a svéd-dán mérkőzésen nem döntetlen lesz az eredmény, és az olaszok nyernek, a skandináv derbi győztese és Trapattoni alakulata lép tovább. Ha az olaszok kikapnak, vagy döntetlent játszanak, kiesnek.
Dánia-Svédország
C csoport, 3. forduló, kedd, 20:45 óra, Porto, vezeti: Merk (német)
A várható kezdőcsapatok:
Dánia: Sörensen – Helveg, Laursen, Henriksen, N. Jensen – Gravesen, Tomasson, D. Jensen – Grönkjaer, Sand, Jörgensen
Svédország: Isaksson – Nilsson, Mellberg, Jakobsson, Edman – Wilhelmsson, Linderoth, Svensson, Ljungberg – Ibrahimovic, Larsson
Egymás elleni mérleg: 44 svéd, 36 dán győzelem, 16 döntetlen
EURO-2004: csak a győzelem adhat reményt az olaszoknak
Kedden este Guimaraesben sorsdöntő mérkőzés vár az olasz labdarúgó-válogatottra, hiszen az előzetesen a portugáliai Európa-bajnokság egyik nagy esélyesének tartott csapat csak úgy juthat a negyeddöntőbe, ha legyőzi a már biztosan búcsúzó bolgár együttest, s emellett a dán-svéd találkozón kedvező eredmény születik számára.
Giovanni Trapattoni együttese elvileg könnyen begyűjtheti a három pontot, még akkor is, ha az előjelek nem éppen kedvezőek. A játékosok egy része ugyanis nemcsak az összecsapással törődik, Christian Vieri például megsértődött az őt bíráló újságírókra, míg mások inkább az északiak csatájával foglalkoznak, azt követelve a vetélytársaktól, hogy meg se próbáljanak 2-2-es, vagy annál több gólt hozó döntetlent játszani – az ugyanis az olaszok biztos búcsúját jelentené. Az azzurrik ráadásul három kulcsembert veszítettek a bolgárok elleni találkozóra: a köpésért megbüntetett Francesco Totti, valamint a két-két sárga lap miatt hiányzó Fabio Cannavaro és Gennaro Gattuso is sokat segíthetett volna.
Helyzetük azonban csak első pillantásra tűnik nehéznek. Amennyiben ugyanis legalább két góllal győznek – s ez tulajdonképpen papírforma -, a másik meccsen a 0-0, az 1-1, illetve az egyik csapat győzelme is jó a számukra.
Olaszország-Bulgária
C csoport, 3. forduló, kedd, 20:45 óra, Guimaraes, vezeti: Ivanov (orosz)
A várható kezdőcsapatok:
Olaszország: Buffon – Panucci, Nesta, Materazzi vagy Ferrari, Zambrotta – Fiore vagy Camoranesi, Pirlo, Perrotta – Cassano, Del Piero, Vieri
Bulgária: Zdravkov – V. Ivanov, Pazin, Zagorcscs Sztojanov – Peev, M. Petkov, Hrisztov, M. Petrov – Jankovics Berbatov
Egymás elleni mérleg: 6 olasz, 2 bolgár győzelem, 4 döntetlen
A C csoport állása:
1. Svédország 4 (6-1)
2. Dánia 4 (2-0)
3. Olaszország 2 (1-1)
4. Bulgária 0 (0-7)
Ha a 3. fordulót több csapat azonos pontszámmal zárja, akkor a következők döntenek (ebben a sorrendben) a kvartetten belüli végső rangsorról:
1. az egymás elleni eredmény
2. az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége
3. az egymás elleni mérkőzéseken rúgott több gól
4. a gólkülönbség
5. a több rúgott gól
6. az UEFA-együttható
7. a sportszerűségi versenyben elért jobb helyezés
8. sorsolás
Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!