Európai néppárti többség várható az EP-ben

Konzervatív előretörést hozhatnak az EP-választások Európa-szerte. Az országok többségében az alacsony részvétel az ellenzéknek kedvezett.

MNO
2004. 06. 13. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnap véget érő 25 tagállamban zajlott EP-választások első két nagy eseménye, hogy a holland konzervatívok kis előnyét követően Nagy Britanniában Blair Munkáspártja nagymértékű vereséget szenvedett. Csehországban a szavazók 27 százaléka élt állampolgári jogával, ami a konzervatív oldalnak kedvez.

Cipruson 70,4 százalékos részvétel mellett, a legtöbb szavazatot (29,8 százalék) a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja szerezte meg.

Máltán az EU-ellenes Munkáspárt lett győztes, az előrejelzések szerint az elnyerhető öt mandátumból hármat tudhat magáénak.

A háború óta a legrosszabb eredményt (23 százalék) érték el a német szociáldemokraták, miközben konzervatív ellenfelei, a CDU és a CSU a szavazatok 46,5 százalékát tudhatják magukénak. A részvétel 40 százalékos volt.

Ausztriában az első becslések szerint a kormányzó kereszténydemokrata Osztrák Néppárt és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt 34-34 százalékos támogatottságot ért el, ami 7-7 képviselő küldésére elegendő az Európai Parlamentbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.