Az észtek boldogok, amikor nagy mennyiségű vodkát vagy sört ihatnak. Mégis döbbenten nézik a részegek randalírozását szombat esténként fővárosuk, Tallin utcáin. Mióta Észtország a múlt hónapban belépett az Európai Unióba, a finn fiatalok nagy számban özönlenek a városba minden hétvégén. Ennek oka, hogy itt kevés pénzből megúszhatják az átmulatott éjszakákat. A kapható szeszes italok Észtországban fele annyiba kerülnek, mint a finneknél, így kompokkal utaznak át hozzájuk, hogy élvezzék az új európai partner vendégszeretetét. Ellentétben a régebbi gyakorlattal, amikor a vizumkérelmek miatta hajókon kellett elfogyasztaniuk a vámmentes sört.
Egy évvel korábban, amikor a finn kormány rádöbbent, hogy milyen népszerűek ezek a hajóutak, az alkohol adóját 44 százalékra csökkentette. „Nem volt túl okos lépés” – mondta Seppo Isotalo, egy detoxikáló vezetője. „Ez az alkoholfogyasztás hirtelen növekedéséhez vezetett. Emiatt a vodka fogyasztása körülbelül 40 százalékkal emelkedett meg. Ráadásul így is sokan mennek majd Észtországba, mivel még mindig olcsóbbak az ottani árak.”
Az alkoholizmus Európa egyik legkomolyabb problémájává fog válni a következő években. A dohányzás és a magas vérnyomás után ez a betegségek kialakulásának leggyakoribb oka. Mellrákhoz, szélütéshez és májzsugorodáshoz vezethet az erős alkoholizmus. Az EU viszont komoly akadályt állít az egyes országok alkoholizmus elleni küzdelme előtt azzal, hogy ragaszkodik a szabadabb kereskedelemhez, és bátorítja a nemzetközi piacot.
A kutatók, az orvosok, a tudósok és a kampányolók egy konferencián vettek részt a múlt héten Varsóban, hogy megvitassák a kontinens alkoholizmussal kapcsolatos problémáit. Tony Blair beismerte, hogy a nagy ivászatok Nagy-Britannia városközpontjaiban is elvadultak. Szerinte a szeszipart kényszeríteni kellene arra, hogy fizessenek a rendőrségnek az emelkedő bűncselekmények miatt, ami 17 millió dollárt kóstálna egy évben. A legkényesebb kérdés, amit Blairnek és az EU vezetőinek meg kell oldaniuk, az alkohol ára. Az alkoholra kivetett magas adó népszerűtlen, azonban csökkenti a fogyasztást. Az alkohol vámdíjának csökkentése szavazatokat hozhat, de jelentős emberi kockázatba kerül: a lengyel fiatalok húsz százaléka van kitéve jelenleg az alkoholizmus kockázatának, miután a fogyasztási vámadót csökkentették 2002-ben. „Az italárak az évben 25 százalék alá csökkentek, és egy évvel később látható volt, hogy a vodka fogyasztása 25 százalékkal megemelkedett. A kettő közti összefüggés egyértelmű” – mondta Jerzy Mellibruda, a probléma megoldásáért felelős állami hivatalnok.
A skandináv országok, amelyek hagyományosan magas adókat vetnek ki az alkoholra, és keményen szabályozzák az eladást, most aggódnak az EU engedékenysége miatt. A svédek félnek a növekvő csempészet fenyegetésétől, és attól, hogy az emberek Finnországba mennek át az olcsó italért.
Az Eurocare nevű szervezet Európa-szerte elfogadott szabályozást szeretne, és fontosnak tartja, hogy felhívják az új tagállamok figyelmét arra: szembe kell nézni az egyre súlyosabbá váló problémával. „Alkoholistákkal teli társadalomban élünk” – mondta Michel Craplet az Eurocare konferenciáján. A francia pszichológus szerint az unió bővülése után milliókkal több szeszesital jöhet át a határokon, nem is említve az alkoholt reklámozó és támogató új piacokat. Hozzátette, az alkohol nem egy szokásos árucikk, mint például a mosószer. Az euroszkeptikusok látják, hogy szükség van közös intézkedésre, hogy megelőzhető legyen a családokat és a fiatalokat tönkretevő probléma.
Franciaország már akcióba lépett. Egy 1991-ben hozott törvény megtiltotta az összes szeszes ital reklámozását a televízióban és a moziban, valamint azokat a reklámokat is, amelyekben alkoholt fogyasztanak. A szakértők fontosnak tartanak egy egész Európára vonatkozó törvény létrehozását, amely fokozatosan vezetné be az alkohol reklámozásának betiltását hasonlóképpen, mint a cigaretta esetében.
„Fel vagyok háborodva az ötlettől, és biztos vagyok benne, hogy nem működne ez az EU által alkalmazni kívánt törvény” – mondta Helmut Wagner, az európai szeszipart képviselő úgynevezett Amszterdami Csoport vezetője. Hozzáfűzte: nincs bizonyíték arra, hogy valóban csökkentette az alkoholfogyasztást a franciák által létrehozott rendelet. A franciák csupán egy százalékkal kevesebb alkoholt fogyasztanak az elmúlt harminc évben, így nehéz lesz bizonyítani, hogy a törvény valóban működik.
(Observer)
Uszításba kezdett Bod Péter Ákos a nyugdíjba vonuló nők ellen + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!