A zenész mellett ugyancsak felfüggesztett börtönt kapott az ügy másodfokú vádlottja, egy biztosítási üzletkötő is. A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság így mindkettejük esetében helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú döntését. A harmadrendű vádlott esetében azonban, aki első fokon felmentést kapott, a bírák új eljárásra utasították a PKKB-t, hiányos tényállás miatt. Császárt a bíróság jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte, emellett háromszázezer forint pénzbüntetést is kiszabott rá. A másodrendű vádlott büntetése nyolc hónap volt, ennek végrehajtását ugyancsak két évre függesztették fel.
Az ítélet szerint a zenész 1998. december 10-én vásárolt egy BMW-t, ám arra nem kötött biztosítást. December 18-án a Szilágyi Erzsébet fasorban balesetet okozott az autóval, amelyben egy rendőr életét vesztette. Császár ezt követően – három nap múltán – visszamenőleg próbált biztosítást kötni az autóra, a Hungária Biztosító egy üzletkötője segítségével. A biztosító azonban visszautasította a szerződést, éltek ugyanis a gyanúperrel, hogy az talán mégsem 10-én, a vásárlás napján kelt. Császár Előd a korábbi kihallgatásain azt állította, hogy a vásárlás napján, a Blaha Lujza téren találkozott az üzletkötővel, s akkor írta alá a szerződést. Az irat azonban formailag nem volt szabályos, ami a bíróság szerint arra utal, hogy nem a kérdéses napon érkezett meg a biztosító társasághoz.
Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!