A Sulinet Expressz a rászorulók és a pedagógusok helyett valójában a tehetős családokat segítette és segíti az otthoni digitális játszóház berendezésében – szögezi le Sió László (Fidesz) mai közleményében. – Teszi mindezt mindannyiunk pénzéből, hiszen a program mindezidáig több mint tízmilliárd forintba került az államnak, az adófizetőknek – fűzi hozzá a politikus, hangsúlyozva: a tankönyvek továbbra sem ingyenesek, nem épülnek kollégiumok, nem jutnak számítógéphez a rászoruló, szegény családok gyermekei. – A Sulinet Expresszre pazarolt összeg nagyobb, mint az, amit a családoktól vettek el az otthonteremtési program szétverésével, nagyobb, mint amennyiből biztosítható lett volna minden magyarországi diák számára az ingyenes tankönyv, vagy amennyiből 4–5 ezer új kollégiumi helyet lehetett volna létrehozni – hangsúlyozza.
Sió szerint a programra fordított összegből százezer számítógépet lehetett volna juttatni ingyenesen vagy jelképes áron a legrászorultabbaknak. Nekik a mostani változtatással július elsejétől esélyük sem lesz arra, hogy állami támogatással számítógéphez juthassanak – szögezi le Sió.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!