Fidesz: kilátástalan a nyugdíjasok helyzete

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozata az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

MNO
2004. 06. 22. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányok többsége a választások közeledtével mindent elkövet a nyugdíjasok felértékelése érdekében.

Az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció létrehozta a juttatás intézményét, a szavazatvásárlás törvényét. Ez a törvény politikai eszköz lett a kormányzó pártok és a kormány kezében.

Kényszeredetten vettük tudomásul, hogy a 13. havi nyugdíjjuttatás csak 2006 novemberében lesz esedékes. Addig időarányosan osztották el ennek mértékét. Nem számoltak azzal, hogy ez évben is lesz választás.

Annak érdekében, hogy a június 13-i választás napján a nyugdíjas szavazatokat megvásárolhassák, a korábbi törvényt módosították, és ismét fizettek a nyugdíjasoknak. Egyheti összeget.

Ma már azonban nem lehet félrevezetni, megtéveszteni, és pénzzel megvásárolni a nyugdíjasokat. A tények, tények. A nyugdíjak elértéktelenedtek, annak 75 százalékát felemésztik a megélhetés költségei. Sőt a kisnyugdíjasoknál a 12. havi nyugdíj is kilátástalannak látszik.

A nyugdíjasok a saját helyzetüket értékelve adták le a félidei osztályzatukat a kormány és kormányzó pártok munkájának bírálataként. Az eredmény önmagáért beszél.

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség győzelme, az MSZP veresége ébresztőt kell jelentsen a kormány számára annak érdekében, hogy a ciklus hátralévő két esztendejében a nyugdíjasok javára végre szociális gondolkodásra és tettekre is szükség van.

Ehhez egyetlen út vezet: teljesíteni kell a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség petíciójában foglalt elvárásokat.

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozata mindent elkövet annak érdekében, hogy a Nemzeti Petíció öt kérése meghallgatásra és megvalósításra találjon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.