Franciaországban hódít a Dealer

A június 25-én kezdődő La Rochelle-i filmfesztiválra meghívást kapott Fliegauf Benedek Dealer című játékfilmje. A fiatal rendező produkciója mellett Sas Tamás, Makk Károly és Tóth Tamás alkotásai szerepelnek a közeljövőben külföldön – tudatta a Magyar Filmunió.

Szilágyi Kata
2004. 06. 24. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghívást kapott a június 25-én kezdődő La Rochelle-i filmfesztivál programjába Fliegauf Benedek Dealer című filmje. A franciaországi La Rochelle-ben 32. alkalommal rendezik meg a kortárs filmművészeti alkotások nemzetközi szemléjét, amelynek sokszínű programját a kikötőváros tizenegy mozijában láthatja majd a közönség. A rendezvény évről évre közel 70 000 érdeklődőt vonz.

A külföldi közönség először a berlini fesztiválon találkozhatott a Dealer-rel, ahol a Berliner Zeitung díját nyerte el, amit aztán argentin, olasz és német elismerések követtek. A drogdealer életét bemutató játékfilmet ősszel vetítik a hazai mozik.

Mielőtt azonban elérne hozzánk még a Lagów-i Filmnyár programjában is bemutatják, ahol idén több magyar alkotást lehet majd megtekinteni. Sas Tamás Szerelemtől sújtva, valamint Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című produkcióját tűzik műsorra június 27-e és július 4-e között Lengyelországban.

A horvátországi „új filmek” fesztiváljának idén Tóth Tamás Rinaldo című filmje lesz a magyar résztvevője. A találkozó július 28-án keződik a dalmáciai Splitben, ahová a rendező is ellátogat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.