Gál Lászó a Videoton FCF új ügyvezetője

Gál László lett a Videoton ügyvezető igazgatója. A székesfehérvári labdarúgócsapatot működtető Kft. július 1. hatállyal az eddig a Budapest Honvéd alkalmazásában álló Gál Lászlót jelölte ki a posztra.

MNO
2004. 06. 30. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban a Ferencváros technikai vezetőjeként is tevékenykedő szakember mögött komoly befektetői csoport áll, amely kifejezte vásárlási szándékát a 84%-kal rendelkező önkormányzat felé. Gál László kijelentette: tudja, hogy nehéz feladatra vállalkozott, de hisz abban, hogy ezzel a csoporttal a háta mögött a Videoton újra a régi eredményeihez méltóan szerepel majd.

Az MNO információi szerint azért esett a választás Gálra, mert egy jelentős befektető áll mögötte. Mint ismeretes, Gál jó kapcsolatot ápol egy Pini nevű olasz üzletemberrel, aki jelenleg a Kispest tulajdonosa is. A Videotonhoz történő „szerződésük” felveti azt a problémát, hogy egy tulajdonosnak egy sorozatban induló két csapatban nem lehet érdekeltsége. Pini valószínűleg a Kispesttől távozna, ami borítékolná, hogy a másodosztályban bajnok Honvéd nem indul el az NB I-ben.

A csapathoz tartozó hír még, hogy a válogatott Tóth Balázs iránt Szófiából érdeklődnek, ám konkrétumok még nem születtek az átigazolással kapcsolatban. (MobilPress)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.