Gyógyvakáció

Bár még az egészségturisztika gyerekcipőben jár, egyre többen utaznak külföldi kezelésekre üdüléssel egybekötve azt. A britek elsősorban a hosszú várólisták miatt választják a külföldi sebészeteket, rendelőket. Hazánkban a fogturizmus áll kiemelkedő helyen, de sok külföldi keresi fel gyógy- és termálfürdőinket is.

Kovács Zita
2004. 06. 22. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több brit állampolgár utazik külföldre, hogy kórházi kezeléseken vegyen részt, amit rendszerint nyaralással köt egybe. Az egészségturizmus ma még gyerekcipőben jár. Körülbelül ötvenezerre becsülik azoknak a turistáknak a számát, akik a múlt évben külföldre utaztak egy alapos kivizsgálásra, kezelésre vagy műtétre olyan távoli országokba, mint Thaiföld, Dél-Afrika és Kuba. Egyre többen írják be az internetes keresőkbe az olyan kulcsszavakat mint a „sebészet külföldön” – mondta a brit Guardiannek Leslie Smith biztosítási ügynök, aki egy küldöldi közvetítésekkel foglalkozó internetes céget vezet. Paul Smith szerint, aki egy hasonló üzlet élén áll, az egészségügyi turizmus bármely ország polgárainak lehetőséget nyújthat, mivel ilyen utakra utazási irodákon keresztül is eljuthatnak a betegek. Az ő cége többek között Thaiföldre, Szingapúrba és Isztambulba szervez utakat.

A betegek jórészt azért választják a külföldi kezelést, mert saját hazájukban akár több évet is kell várniuk, mire sorra kerülnek. Nagy-Britanniában magas az egészségügyi szolgáltatások színvonala, de gyakoriak a hosszú várólisták, és a várakozás veszélyes lehet a műtétre szorulóknak. Gyakran a kevés jövedelemmel rendelkező idős embereket érinti ez a probléma. Ők általában akkor szánják rá magukat az utazásra, amikor az Ázsiában vagy Dél-Afrikában járó gyermekeik beszámolnak az ottani egészségügyi szolgáltatások magas színvonaláról. A másik ok, amiért az utazás mellett dönthetnek, hogy kevéske megtakarított pénzükből nem tudják kifizetni az otthoni magánrendelők drága kezeléseit.

A legtöbb beteg kezdetben a nyelvi nehézségek és a tengerentúli utazás megszervezése miatt aggódik. Azonban nekik segíthetnek azok a tapasztalt cégek, amelyek úgynevezett „egészségügyi utazások” szervezésével foglalkoznak. Sokan a plasztikai műtétek miatt keresik fel ezeket a cégeket. Akik zsírleszívást vagy mellnagyobbítást szeretnének, azok például a dél-afrikai Capetownban vagy Johannesburgban található sebészetre mehetnek, és egyben összeköthetik azt a nyaralással is. Az ilyen páciensek általában több napot eltöltenek a hotelekben vagy a vendégházakban, és a műtét előtt vagy után kirándulással, túrázással töltik az időt.

Anupam Verma indiai orvos a lapnak elmondta: a brit páciensek olyan műtétekre utaznak hozzájuk, mint hályogeltávolítás, szívműtétek, térd- és csípőprotézis beültetése, illetve különféle plasztikai műtétek. Egy operáció, ami Nagy-Britanniában körülbelül 10000 dollárba kerülne, az Indiában csupán 4000 dollár. A britek nagy része pozitív tapasztalatokkal tér haza a kezelésekről, és nagyra becsülik az indiai orvosok szaktudását.

A betegek többsége saját zsebből fizeti a külföldi kezeléseket. Azok, akik ezt nem tehetik meg, kénytelenek kivárni a hosszú várólistát Nagy-Britanniában. Egy tervezet szerint az ortopédiai műtétekre váró betegekből néhányat Belgiumba visznek, és ott végzik el a műtétjüket. A kezelésésért és a kiutazásért a betegeknek nem kell fizetniük. A brüsszeli kórházban az operáció után nyolc-tizenkét napot maradnak a betegek, mivel csak akkor utazhatnak haza, ha már biztosan jól vannak – írja a Guardian.

Hazánkban is létezik úgynevezett „egészségturizmus” program, amely az ország egyedi adottságain alapuló gyógy-, termál-, wellness fürdő és egyéb gyógyhelyek beruházásainak támogatása végett jött létre 2003-ban. Támogatásban részesül többek között a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, a Széchenyi Fürdő, az egerszalóki gyógyfürdő, amely különleges és ritka természeti kincséről, az évente három centit növekvő sódombjáról híres, a Zsigmond korából származó Rác-fürdő, a természeti csodának számító Miskolctapolcai barlangfürdő, a Hotel Galyatető gyógyászati részlege és uszodája, illetve a budapesti Dagály strandfürdő. A tavalyi évben egészségturisztikai kampány indult az egészségturizmus hazai és külföldi népszerűsítésére, a filmvetítéseket és plakátakciókat sajtóhirdetésekkel egészítették ki.

Magyarországon kiemelt helyen áll a fogturizmus. Főként az osztrák-magyar határhoz közel fekvő városokban lévő fogorvosi rendelők vonzzák a külföldi pácienseket. Ausztria és Németország lakosai közül ezrek jönnek át hazánkba, hogy az otthoni árak töredékéért csináltassák meg rossz fogaikat. Az olcsóbb árak mellé természetesen kiváló szolgáltatás is járul, hiszen ha nem így lenne, nem látogatnák a magyarországi rendelőket. Sopron központjában működik egy hotel, amely magas színvonalon nyújt fogorvosi szolgáltatásokat. A szállóban hét röntgennel és modern fogászati felszerelésekkel ellátott szobában tartják a rendeléseket, és a jelek szerint rendkívül jól megy az „üzlet”. A jövőre nézve elképzelhető, hogy azokon a helyeken, ahol fogorvosi kezeléseket végeznek, más szolgáltatásokat is nyújtanak majd, mint ahogy az egyik soproni helyen már jelenleg is működik fodrászat és tetováló szalon a fogászat mellett. Az osztrák fogorvosokat eszi a méreg, amiért magyar kollégáik olcsóbb szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Most abban reménykednek, hogy a csatlakozás miatt a magyar orvosoknak is keményebb szabályokkal kell szembenézniük, és az árak is jelentősen drágulni fognak – olvasható a CNN Online riportjában.

A plasztikai sebészetet tekintve még nem beszélhetünk szervezett egészségturizmusról, inkább csak szórványos jelenségről. Urszán Albert plasztikai sebész a Magyar Nemzet Online-nak elmondta: bár nem szerveznek csoportos utazásokat külföldieknek, mint jó néhány fogorvos, mégis előfordul, hogy egy-egy külföldi állampolgár felkeresi a rendelőt. Ők általában ismerőstől hallanak a magyarországi műtétekről, és elsősorban az olcsóbb árak és a tapasztalt jó eredmények miatt jönnek hazánkba. Urszán Albert magánrendelőjében megfordultak már Írországból, Németországból, Olaszországból, Csehországból, Litvániából, Ausztriából, Dániából, Oroszországból, Izraelből, Ausztráliából és Amerikából is.

A magyarok orvosoknak semmiféle szégyellnivalójuk nincs a műtétek színvonalát illetően – közölte a magánorvos. Hozzátette, a külföldi kongresszusokon látott eredmények mögött nem maradnak el a magyar teljesítmények. A magyar páciensek egyébként sokkal igényesebbek a külföldieknél, mivel nálunk évtizedekig ingyenes volt az orvosi ellátás. Ha Angliában vagy az Egyesült Államokban valaki orthopediai vagy rheumatológiai vizsgálatra jelentkezik, két-három hét múlva kap időpontot, itthon viszont ha másnapra rendelik vissza a beteget, előfordulhat, hogy az intézet igazgatóságára megy panaszt tenni. A magyarok egyes „csúcstechnikai” műszerek területén el vannak maradva korlátozott anyagi lehetőségeik miatt, de egy-két magánorvosi rendelő e tekintetben is felveszi a versenyt bármely külföldi magánrendelővel.

Urszán közölte, az implantátumokat körülbelül tíz százalékkal drágábban tudják hazánkban beszerezni, mint a nyugati régióban, magának a műtétnek az ára pedig 2-3-szor is magasabb. Mivel lehetőséget biztosítunk a részletfizetésre, sajnos előfordul, hogy néhány kliens nem fizeti ki a műtét utáni törlesztőrészletet – mondta el lapunknak a magánorvos. Hozzátette, ilyen esetekben sajnos nem tudnak semmit tenni, mivel bonyolult és időigényes az utánajárás.

Az egészségturizmust igénybe vevő páciensek száma folyamatosan emelkedik annak ellenére, hogy az a magánszektort érinti. A beteg-orvos közvetítésekkel foglalkozó szakemberek európai sebészeket keresnek fel a jövőbeli üzlet reményében. Egyre többen elfogadják a külföldi kezeléseket, és ez nem csak a műtétekre vonatkozik. Az emberek rájöttek, hogy az egészségügyi vizsgálatokat összekapcsolhatják a tengerparti üdüléssel vagy gyógyfürdőkben pihenhetik ki a stresszes hétköznapok fáradalmait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.