Hatvan százalék Abaújalpáron

Varga Attila
2004. 06. 13. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Délután 14 óráig Abaújalpár település 79 szavazópolgárának közel 60 százaléka leadta szavazatát – tudom meg Zinger Mihálynétól a helyi szavazatszámláló bizottság elnökétől. A település lélekszáma egyébként évről-évre csökken. Közeli Encsen és a július 1-től várossá váló Szántón sincsen munkalehetőség az ittélők számára. Csinos, rendezett település ez. A szomszédos hegy oldalában egy kis tisztáson, ahol korábban a majálisokat rendezték, Holywood mintájára óriási betűkkel kiírták a település nevét.

– Fiatal, agilis alpolgármesterünk kezdeményezésére rakták ki a település nevét óriási fehérre meszelt kövekből – tudom meg Zinger Mihálynétól.

Boldogkőváralja 811 szavazásra jogosult állampolgár közül 1 óráig csupán 93-an szavaztak. Krajczár Józsefné a Szavazatszámláló Bizottság elnöke közli, hogy a részidőt tekintve most alacsonyabb a részvétel, mint a korábbi választások idején. Egyébként az országgyűlésen az ittlakók 63 százaléka, az önkormányzatin pedig több mint 75 százalékuk a szavazó urnához járult. A helybéli högly civilben pedagógus, és tapasztalataira hivatozva elmondja, hogy nemcsak Budapest van távol a településtől, hanem Brüsszel és Strassbourg is, ezért az ittélők igazából nem tartják fontosnak, hogy szavazzanak. Kérdésemre elmondja azt is, nincs tudomásuk arról, hogy a környező településeken bármilyen rendkívüli történt volna, azaz nem volt kampánycsendsértés és visszaélés.

A XIII. században épült és a XV. században felújított Vár tövében az egykori lovarda alagútjában ma már kávéház üzemel. Jatzenko István vállalkozó hiába várja a vendégeket ezen az esős, szeles, évszakhoz képest hideg napon. Miskolcról költözött Boldogkőváraljára, és itt kicsiny panziót üzemeltet, ahová csapatépítő tréningre járnak vendégek. Egyszer csak nagy busz kanyarodik a vár pakolójába. Rajta felirat: Körös Volán Rt. Rajta gyerekhad. Talán megrohanják majd fagylaltért és üdítőiért a kávéházat is. Egyébként Jatzenko István 6 órakor bezárja a létesítményt és mint mondja, leadja szavazatát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.