Henrik Larsson: „Mindent szeretek, ami Barca”

A 32 éves, 78-szoros svéd válogatott Henrik Larsson egy évre aláírt az FC Barcelona labdarúgócsapatához. A skót Celtic Glasgow-tól érkező csatár a katalán klub történetének második svéd légiósa Patrik Andersson után. Larssonnak először természetesen az orvosi vizsgálaton kellett átesnie, ami nem okozott gondot számára.

MNO
2004. 06. 30. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jordi Ardevol, az FC Barcelona orvosi részlegének a vezetője kedden délután a maga részéről is javasolta a svéd támadó szerződtetését, mondván, Larsson nagyon jó fizikai állapotban van. A doktor kitért a játékos 1999-ben (!) elszenvedett lábtörésére is, amelyről megjegyezte: a sérült bal láb teljesen regenerálódott. (Lám, így megy ez a Barcelonánál…)

Ardevol még azt is kijelentette, hogy Larsson életkora – a csatár szeptemberben lesz 33 esztendős – egyáltalán nem számít, hiszen állapota tökéletes, fizikailag pedig fiatalabb valós koránál…

„A kiesés nagy csalódás volt, még mindig idegesít, hogy tizenegyesekkel búcsúztunk a hollandok ellen” – mondta az Európa-bajnoki szereplésről Larsson. Aztán kellemesebb témával folytatta: megérkezésekor rögtön belopta magát a Barca-szurkolók szívébe azzal, hogy elárulta: már gyermekkorában a Barcelona volt egyik kedvenc csapata.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, most megvalósíthatok mindent, amiről akkor álmodtam. Gyermekkoromban imádtam Koeman, Sztoicskov és Laudrup játékát. Mindent szeretek, ami Barca… Ez egy óriásklub, rengeteg szurkolóval, és nagyon jó a csapat. Természetesen azért jöttem, hogy címeket nyerjek, de ez nagyon nehéz lesz” – mondta első nyilatkozatában Larsson, aki valószínűleg kénytelen lesz lemondani kedvenc mezszámáról, a hetesről, mert abban Saviola játszik.

Larsson szerződése lejártával az idény végén távozott a skót Celtic Glasgow együttesétől, amelynél hét rendkívül eredményes évet töltött el, ugyanis négy bajnoki címet (1998, 2001, 2002, 2004), egy Skót Kupát (2001), négy skót Ligakupát (1998, 2000, 2001, 2002) nyert, míg 2001-ben, 35 góllal Aranycipős lett.

Larsson egyébként a Barcelona negyedik futballistája, aki a szerződése aláírásakor rendelkezett Aranycipővel. Korábban az osztrák Hans Krankl, a bolgár Hriszto Sztoicskov és a spanyol–argenin Juan Antonio Pizzi szerezte meg ezt a címet.

A spanyol bajnokságban remek tavaszi szereplésének köszönhetően ezüstérmes Barcelona harmadik nyári igazolását jelenti. Korábban Ludovic Giuly (AS Monaco) és Juliano Belletti (Villarreal) csatlakozott a kerethez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.